Bizony nem egyszerű manapság a hagyományos módon összehasonlítani a vállalkozói bankszámlákat egy megfontolt bankválasztás előtt. A korábbi, sok éves állóvizet felkavarva viszont új lendületbe hozta a piacot az első magyar neobank megjelenése, amely a vállalkozók számára nyújt pénzügyi szolgáltatásokat. Mellette megjelent az első olyan céges bankszámla kalkulátor is, mely az első magyar neobank díjait összehasonlíthatóvá teszi a hazai banki ajánlatokkal szemben, a vállalkozók számára.
Aki drágállja a vállalkozói bankköltségeit, az lehet, hogy meglepődik, ha meglátja az első magyar neobank, a BinX árait.
Az újdonság hátterében egy újfajta pénz, az e-pénz áll, amelyet a Revolut is alkalmazott a kezdeti éveiben, és sok más külföldi fintech ma is erre építi az üzleti elképzeléseit. Magyarországon ez az első ilyen próbálkozás a vállalkozók felé.
Az e-pénz alkalmazása jelentős költségmegtakarítást eredményez, melyre a magyar bankok még nincsenek felkészülve.
De lássuk mindezt részleteiben is!
Milyen költségek kapcsolódnak egy céges számlához?
Manapság egy céges számla jelentős költség a vállalkozások kiadásai között. Az áfa körbe tartozó hazai vállalkozások számára kötelezően nyitandó pénzforgalmi bankszámlán semmilyen olyan kedvezmény nem vehető igénybe, amely a lakossági bankszámlán megszokott. Ezek közül sokat a magyar állam így ír elő, így a vállalkozásokra már nem vonatkoznak ezek a kedvezmények.
Egy vállalkozás ma már alapvetően átutalást hajt végre a céges bankszámlán, amellyel kiegyenlíti a beérkező számláit és az állami kötelezettségeit. E mellett nyilván van még valamekkora készpénzfelvétel is, de ezek ma már jellemzően nem nagy tételek, hiszen a jövedelem kifizetések ma már alapvetően elektronikusan történnek és a beszerzéseket is szinte mindenhol ki lehet egyenlíteni átutalással és bankkártyával, utóbbit a vállalkozók számára is díjmentesen.
Ennek megfelelően a vállalkozói bankszámla kiválasztásában a legfontosabb költségek az átutalási költségek, a bankszámlavezetés havidíja és a bankkártya éves díja.
Amikor egy vállalkozás optimálisan szeretné kiválasztani a lehető legkedvezőbb díjú pénzforgalmi bankszámláját, akkor célszerű ezeknek a költségeknek az összevetésével kiválasztani azt.
Hogyan lehet olcsón átutalni Magyarországon, pénzforgalmi bankszámláról?
Magyarországon eléggé meg van kötve a bankok keze a pénzügyi tranzakciós illeték miatt, melyet ráadásul nemrég emelt meg másfélszeresére a kormányzat. E mellett a devizakonverzióval járó műveleteket ennek a duplájának megfelelő állami elvonás terheli.
Ezek eléggé behatárolják a bankok lehetőségeit.
Régebben volt pár olyan vállalkozói bankszámla, amelynél elérhető volt a korlátlanul ingyenes átutalás, forgalomtól függő havidíjjal vagy egy magasabb összegű, de fix havidíjjal. Ebből a pénzügyi tranzakciós illeték alkalmazása miatt mára olyan vállalkozói számlacsomagok maradtak csak életben, amelyek csupán a pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő banki díjat számítják fel az átutalásokért.
A Gránit Bank Gránit Alapszámla 2 konstrukciójában a havi első 5 átutalás ilyen, a Gránit Fix és Gránit Fix Pro csomagok pedig 25 000, illetve 30 000 forintos havidíjért nyújtanak átutalási lehetőséget az illetékért cserébe, melyből a bank egy akció keretében havidíj kedvezményt ad.
A K&H Bank K&H Start extra, K&H Dinamikus extra és K&H Aktív extra számlacsomagjában is van átutalási lehetőség csak az illetéknek megfelelő banki díjért. Díjcsomagtól függően a havi első 5, 10 vagy 20 tranzakció esetében csak a pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő banki díjat kell kifizetni. E mellett havi 1 vagy 2 saját ATM készpénzfelvételért is csak az illetéket kell fizetni.
A MagNet Banknál egy érdekes kedvezmény van életben. A kizárólag online nyitható Merkúr számlacsomagban visszavonásig a havi első 2, összesen legfeljebb havi 100 000 forintnyi átutalás folyamatosan díjmentes. Itt még a pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő díjat sem kell kifizetni.
Az MBH Bank Lépték számlacsomagjai az átutalások összegétől függően akár több tízezer forintos bankszámla havidíj mellett biztosítanak átutalásokat pusztán az illetékért, míg az Egység I. Számlacsomag ugyanezt fix havidíjért kínálja.
Az UniCredit Bank Flexi Business számlacsomagja is hasonló, mint az MBH Lépték számlacsomagjai, bár drágább a csomag lépcsőnkénti díjazása.
Végül, az új szereplő, a BinX – egyedüliként a magyar piacon – olyan átutalási lehetőséget kínál, amely ingyenes számlavezetés mellett fix, alacsony összegű átutalási díjat számít fel az átutalásokért. Egy átutalás most 199 forintba kerül, mely március 1-től 399 forint lesz. Március 1-től azonban olyan csomagok lépnek be a választékba, ahol egyre emelkedő havidíjért cserébe fix 299, illetve fix 199 forintba kerülnek majd az átutalások, tranzakciós összegtől függetlenül. 2025. június 1-től az 5 millió forint feletti tranzakciók sokkal magasabb díjazásúak lesznek, de a fenti díjazás 5 millió forint alatt továbbra is megmarad.
Hol lehet a legegyszerűbben megnyitni a vállalkozói számlát?
Jelenleg a hazai vállalkozók több banknál is nyithatnak pénzforgalmi bankszámlát távolról.
Három ilyen számlanyitási móddal lehet találkozni a magyar piacon, ebből az egyik csak amolyan fél-digitális, mert a bankfiókba mindenképpen be kell menni. Itt a jó hír, hogy előzetesen az online meg lehet kezdeni a számlanyitást, így a bankfiókra kevesebb várakozási idő jut. Ilyen számlanyitási módszer az Erste Banknál és az OTP Banknál van.
Az Erste Banknál a vállalkozói számla megnyitása a vállalkozás árbevételétől függően alakulhat az egyes díjcsomagok között. Minél nagyobb forgalmat bonyolít egy vállalkozás az Ersténél, annál kedvezőbb díjazású tranzakciókat végezhet. Az alapbesorolás szerződéskötéskor az előző évi árbevételtől függ, 50, 150, 300 és 500 millió forintos előző évi árbevétellel rendelkező cégek kapnak számukra kialakított díjcsomagot. Erste Vállalkozói Extra Számlacsomag igénylésekor most 40 000 forintos jóváírást kapnak az új ügyfelek, emellett az első 6 hónapban még a számlavezetés havi díját is elengedik. Az akció 2025. március 31-ig tart és 1 éves hűséget kell vállalni a bankszámla szerződésre.
Teljes mértékben otthonról vagy irodából megnyitható bankszámlanyitást biztosít videóbankon keresztül a CIB Bank, a Gránit Bank, a K&H Bank, a MagNet Bank és a Raiffeisen Bank.
Ezek a számlanyitási lehetőségek általában nem biztosítják minden pénzforgalmi bankszámla megnyitását a banknál. A MagNet Banknál például csak egyetlen bankszámla, a Merkúr nyitható, igaz, ez viszont kizárólag online nyitható meg, bankfiókban nem.
Végül ma már a vállalkozói bankszámla piacon is elindult a szelfis számlanyitás, melyet az első magyar neobank, a BinX kínál. Illetve a magyar vállalkozók számára elérhető még a Wise és a Revolut céges számlanyitása is, melyek szintén szelfisek.
Várhatóan előbb-utóbb a klasszikus bankok is követni fogják a BinX, illetve a Wise és a Revolut példáját és lehetővé teszik majd a szelfis számlanyitást a céges és egyéni vállalkozók számára.
Ahogy ezt már évek óta biztosítják a magyar lakosságnak.
A cikk szerzője szakmai partnerünk, a Biztosdöntés.hu.