Válaszolt a borravalós rendszerét vizsgáló GVH-nak a Hello Pay
Fotó: Shutterstock

Válaszolt a borravalós rendszerét vizsgáló GVH-nak a HelloPay

A HelloPay megdöbbenéssel olvasta a GVH honlapján (2022.11.09.) közzétett sajtóközleményt, amely arról tájékoztatja a közvéleményt, hogy a Hivatal ismételten vizsgálatot indított társaságunkkal szemben egy korábban már lezárt ügyben, írja közleményében a cég.

A Hello Pay álláspontja szerint az újabb vizsgálat megindítása jogilag kifogásolható, ezen túlmenően a vizsgálódás megindításával kapcsolatos kommunikáció indokolatlan, a cég hírnevére nézve káros és súlyos versenyhátrányt okoz, egyúttal sérti a vendéglátóiparban dolgozók érdekeit is.

A mindössze megindítási folyamatban lévő vizsgálatról szóló híradás széles körűen jelent meg a hazai sajtóban (mi is beszámoltunk róla ITT), ez pedig jelentősen csorbíthatja a HelloPay hírnevét és hátrányosan érinti partneri megállapodásairól szóló tárgyalásait, egyúttal versenyhátrányba hozza hasonló üzleti konstrukcióval dolgozó riválisaival szemben is.

"Ide tartozik, hogy a GVH mindössze egyetlen bejelentés miatt indított újabb vizsgálatot és adott ki előzetes közleményt, tehát nem tömeges fogyasztói panaszra reagált a Hivatal – miközben eljárása alkalmas arra, hogy a szórakozóhelyek vendégei körében, és a személyzet irányában is hangulatot keltsen, bizalmatlanságot szüljön", írja a HelloPay.

Leszögezzük, hogy a HelloPay nem csupán módosította a fizetőterminálokon futó digitális borravaló adás működési mechanizmusát, de a változtatásokat a GVH korábbi iránymutatásaival összhangban, a GVH által írásban is elismert, méltányolt módon tette meg.

A jogbiztonságba vetett hitünket ássa alá, hogy a GVH egy olyan piaci megoldással kapcsolatban indít eljárást, melyre vonatkozóan a Hivatal a korábbi eljárást lezáró utóvizsgálati határozatban, éppen egy évvel ezelőtt azt írta le, hogy a bemutatott megoldás összhangban van a jogszabályi előírásokkal

– hívja fel a figyelmet a megindított eljárással kapcsolatban Varga Norbert, a HelloPay Zrt. vezérigazgatója.

„Hangsúlyozzuk, hogy a terminálok használatával a fogyasztók szabad akaratukból és legjobb belátásuk szerint dönthetnek arról, akarnak-e, és ha igen, milyen mértékű borravalót adni a terminálokat használó partnereinknél. Fontos látni, hogy a GVH indokolatlan hírverésével nem csupán a HelloPay fizetőterminálokat üzemeltető vállalkozást hozza versenyhátrányba, egyúttal a már bevett eljárásnak tekinthető digitális borravaló adás lehetőségének ellehetetlenítésével komoly károkat okoz a járványidőszak után a rezsiválságtól szenvedő vendéglátóiparnak, sőt, a vendéglátásban dolgozó munkavállalóknak is, akik a digitális borravalóból közvetlenül, azonnali módon, transzparensen és legálisan részesülhettek. Ennek megfelelően a digitális borravaló bevezetése, transzparens jellege miatt jelentős segítség lehetne a vendéglátóiparban dolgozók bérrendezésében”, olvasható a cég közleményében.

A HelloPay Zrt. minden fenntartása ellenére, ahogyan eddig is, továbbra is mindenben együttműködik a GVH-val a vizsgálat lefolytatásának támogatásában, és megtesz mindent a helyzet megnyugtató rendezése érdekében.


Ne hagyd ki!