22 márka 73, a hazai piacon is kapható indukciós főzőlapját tesztelte a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédő szervezetekkel együttműködve, egységes módszertan alapján, laboratóriumban.
A tesztelési szempontok között volt a funkcionalitás, a használhatóság, a zaj, a biztonság és az energiafogyasztás.
A tesztelt modellek átlagára 34 000 Ft és 1 550 000 Ft között mozgott a publikálás idején. A tesztelők megjegyzik: örök tanulság, hogy nem javasolt csak ár alapján választani, mert a legjobban teljesítő modellek között is találunk 130-140 000 Ft közötti és 410 000 Ft-os átlagáron elérhető készüléket. Ugyanez elmondható a lista végéről is, ahol szintén találunk nagyon drága terméket. Akármennyit is szánunk tehát a vásárlásra, mindenképpen érdemes utánajárnunk, hogy az egyes termékeknek melyek az erősségei és melyek a gyengeségei. Ebben segítenek a terméktesztek.
Az eredmény
A tesztelés során kiderült, hogy 1 liter víz felforralása 2, de akár 7 percig is eltarthat egy indukciós főzőlapon, a típusától és a főzőzóna méretétől függően.
Négy palacsinta elkészítéséhez a serpenyő előmelegítésével együtt 7,5 és 12,5 perc közötti időre volt szükség a különféle indukciós főzőlapokon, de nem a leggyorsabb termék segítségével sült a legszebb palacsinta.
Néhány terméknek meggyűlt a baja a sültkrumpli-készítéssel. A leggyengébbeknek a tesztidő 45 perce alatt - amibe az olaj felmelegítését is beleszámolták - egy adag (500 gramm) sült krumplit sikerült sütni. A legjobban teljesítőkkel ugyanannyi idő alatt négy adagot is lesütöttek a tesztelők.
Az elektromos, termikus és egyéb biztonsági tesztek során a termikus biztonság volt a kritikus tényező néhány modellnél. Egy termék sem bukott meg, de előfordult, hogy a keret 90 °C-ra, míg a főzőlapok közötti terület akár 100 °C-ra is melegedett a tesztek során.
Energiafogyasztás szempontjából 28 tesztelt terméket értékeltek átlagon alulinak. Vagyis mindenképp érdemes ellenőrizni a fogyasztási adatokat vásárlás előtt. A stand-by fogyasztási értékek 0,12-2,03 Wh között mozognak, ami hosszabb távon jelentős különbség.
Összesítésben a legjobb a Bosch PIV975DC1E indukciós főzőlapja lett 411 000 forintos átlagárával, de a 90 centiméteres szélességével nem egy bárhová könnyen beilleszthető darab. Jó hír, hogy a sorban már a legtöbb konyhára jellemző 60 centiméter széles típusok követik: AEG, Bosch, Electrolux, Ikea, Siemens termékek végeztek még az élen, amelyek 124 000 és 279 000 forint közötti átlagáron elérhetők.
A teszt eredményei részletesen a Tudatos Vásárlók Egyesülete weboldalán olvasható.
Sütőknél sem az ár dönt
Egy korábbi tesztjében - amikor sütőket vizsgáltak - a Tudatos Vásárlók Egyesülete szintén arra a következtetésre jutott, hogy nem a legdrágább a legjobb termék. A legdrágább (1 millió forint) és a legolcsóbb (65 ezer forint) termék között az eredményben nem volt jelentős különbség. Mindegyik sütési feladatnak más termék lett a bajnoka. Ezért azt is érdemes végiggondolnunk vásárlás előtt, hogy mi jellemzően milyen típusú ételeket készítünk leggyakrabban sütőben.