Változik a boltok munkarendje húsvét előtt

A kormányfő a közrádiónak nyilatkozott a járványügyi védekezés szabályainak módosításáról.


A járványügyi szakemberek kitartanak amellett, hogy amíg ilyen magasan van a fertőzésszám, addig nem lehet teljes nyitás, de az európai oltási adatok alapján nekünk szabad nyarunk lesz. Lehet, hogy lesznek olyan rendezvények, amelyeket a nyáron is csak oltási igazolvánnyal lehet látogatni, de a kormányfő szerint addigra a jelenlegi korlátozások java már nem lesz érvényben. Az iskolák április 19-én nyithatnak – ehhez április 10-ig be kell oltani még 82 ezer pedagógust.

Mi lesz a boltokban?

Orvbán Viktor a boltok nyitvatartásával kapcsolatban annyit mondott:

Átállunk a négyzetméter alapú korlátozásra, azaz, egyszerre egy boltban 10 négyzetméterenként lehet 1 ember. Biztosan sorok lesznek a boltok előtt, ezért tárgyalnak róla, hogy 22 óráig, esetleg 23 óráig kitolják a kijárási korlátozás kezdetét. Ha kitoljuk 21 óráig a boltok nyitvatartását, akkor 22 óráig lehetne kint lenni

- mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a részletekről még tárgyal az operatív törzs, délután, legkésőbb holnap reggel készülnek el az új szabályok. A fodrászokért küzdelem van, a járványügyi szakemberek keményen ellenállnak, az ügyben még zajlanak a tárgyalások.


Ne hagyd ki!