Reagált a Wizz Air a társaság ellen indított fogyasztóvédelmi vizsgálatra
Fotó: Shutterstock

Egy mondattal reagált a Wizz Air a fogyasztóvédelmi vizsgálatra

A légitársaság szűkszavú, de lényegretörő választ küldött az Index megkeresésére.


A légi közlekedés kihívásai ellenére a Wizz minden tőle telhetőt megtesz a vonatkozó európai uniós rendeletek betartása érdekében, emiatt az augusztus 22-én a Wizz Airrel szemben indított fogyasztóvédelmi eljárás sikeres lefolytatásához a légitársaság mindenben segíti az Igazságügyi Minisztérium munkáját

- olvasható a tömör válaszban.

Az elmúlt időszakban megnövekedett a Wizz Air Hungary Zrt. légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott, ezzel indokolta közleményében az Igazságügyi Minisztérium a vizsgálat megindítását.

A panaszok szerint a légitársaság nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és járattörlések esetén, nem biztosított szállást és átfoglalást, többletköltséget okozva ezzel az utasoknak, nem válaszolta meg 30 napon belül a fogyasztói beadványokat, valamint emelt díjas telefonos ügyfélszolgálatot működtet, ezzel is megsértve a jogszabályokat és a magyar fogyasztók jogait.

A Ryanairrel szemben is indult fogyasztóvédelmi eljárás a nyáron, a légitársaságot két hete 300 millió forintra büntette a Fővárosi Kormányhivatal. A bírságot a fogyasztók megtévesztésével indokolták. A Ryanair közölte: amint megkapja a határozatot, fellebbez ellene, ha kell, kész az EU bíróságáig elvinni az ügyet.


Ne hagyd ki!