Népszerű a fővárosi agglomeráció, Érd az egyik legkedveltebb célpont a költözőknél
Fotó: Shutterstock

Menekülés a nagyvárosokból, ezek a települések a csúcstartók

Több fővárosi kerületben és a vármegyeszékhelyeken is csökkent az állandó lakosok száma a múlt évben, az agglomerációs települések ugyanakkor szerte az országban népszerű költözési célpontnak számítottak - írta legfrissebb elemzésében az ingatlan.com.


Folytatódott a korábbi évekre jellemző trend, azaz az agglomerációs települések erősödtek, a drágább lakásokkal rendelkező nagyobb városokban pedig csökkent a népesség. Sokan a kiköltözéssel válaszoltak a magas lakásárakra, amihez hozzájárult a lakáshitelkamatok emelkedése is. A céf közleménye szerint egy-egy település lakosságszám-változásánál figyelembe kell venni azt is, hogy nemcsak a be- és kiköltözésekről van szó, hanem a népesség természetes alakulása, azaz a születések és halálozások számának különbsége, valamint az egyéb okokból történő lakcím-bejelentkezések is szerepelnek az adatokban.

Érd lakosságszáma nőtt a legnagyobb mértékben - 821-gyel - egy év alatt, és az érdi átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon egy év alatt 16 százalékkal, 753 ezer forintra emelkedtek. Érd után további budapesti agglomerációs települések következnek: a Pest vármegyei Erdőkertesen, Nagytarcsán, Biatorbágyon és Gyömrőn 343-360 fővel nőtt a lakosok száma. Ezeken a településeken az átlagos négyzetméterár 4-21 százalékkal, 661-813 ezer forintra emelkedett.

A lakosságszám szerinti változását nézve a top 10-ben szerepel még egyebek között a szintén Pest vármegyében lévő Vácrátót, ahol a lakosság 12 százalékos bővülését 17 százalékos drágulás kísérte, így a négyzetméterárak 733 ezer forintra nőttek. A legjobb tízben az egyetlen nem Pest vármegyei település Hajdúsámson: a Debrecen vonzáskörzetében található településen a lakosok száma 254-gyel bővült, az átlagos négyzetméterárak pedig 15 százalékkal 439 ezer forintra emelkedtek - írták.

Az elemzés szerint a fővárosi összlakosságszám tavaly 13 ezer fővel tovább csökkent 1,63 millióra, Budapest IV. és XXI. kerületében, Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon 1133-2259 lakossal lettek kevesebben. Az ingatlanok viszont a lakosok számának visszaesése ellenére drágultak: az átlagos négyzetméterár ezekben a városokban és kerületekben 13-21 százalékkal emelkedett, 435-729 ezer forintra.A lakosságszám-csökkenést elkönyvelő budapesti városrészekben és vármegyeszékhelyeken azért drágultak a lakások, mert az arányokat tekintve mindössze 1 százalék körüli mértékben csökkent a népesség, így marad kereslet az ottani lakásokra. Ráadásul a budapesti kerületek és az egyetemvárosok a befektetési célú vásárlók kedvelt célpontjai, ami szintén felfelé húzza vagy "megtámasztja" az árakat.


Ne hagyd ki!