Szellemfalut kínálnak megvételre Spanyolországban
Fotó: Shutterstock

Egy nagyvárosi kis lakás áráért árulnak egy egész falut

260 ezer euróért (104,5 millió forint) árulnak egy falut Spanyolországban. A portugál határ közelében, Madridtól nagyjából három órányi autózásra fekvő Salto de Castro 44 házból áll, van benne templom, iskola, szálloda, uszoda is. Lakói nincsenek.


A hvg.hu azt írja a település több mint három évtizede lakatlan. A kétezres évek elején vásárolták meg, a vevő azt tervezte, hogy turisztikai központtá alakítja, az eurózóna válsága azonban keresztülhúzta a számításait. Most azért döntött az eladás mellett, mert nincs elég pénze a karbantartási költségekre.

A hirdetés egy hete jelent meg egy ingantalközvetítő kínálatában, több mint 50 ezren kattintottak rá. Az eladót képviselő Royal Invest munkatársa szerint 300-an már meg is keresték: akadnak érdeklődők Oroszországból, Franciaországból, Belgiumból és az Egyesült Királyságból is. Egyvalaki már foglalót is fizetett.

A falut az Iberduero nevű energiavállalat építtette, hogy ott szállásolja el a közeli beruházásán dolgozó munkásait és családjukat. A munka végeztével a falu kiürült.

Korábban már megpróbálták eladni a települést, akkor 6,5 millió eurót kértek érte, de nem volt érdeklődés. Az épületek állaga romlott, ezért most az ár is alacsonyabb, 260 ezer euró, amiből Madrid vagy Barcelona jobb részein egy egy hálószobás lakást lehet megvenni.


Ne hagyd ki!