Duna House ingatlan körkép
Fotó: Shutterstock

68 millió forint egy panelért? Az ingatlanpiac idei legjei

Az idei első félévben 12 százalékkal, 44,5 millió forintra nőtt az ingatlanvásárlásra fordított átlagos összeg Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest. Az otthonteremtés négyzetméterenkénti költsége 22 ezer forinttól egészen 2,6 millió forintig mozgott. Melyek voltak a legolcsóbb és legdrágább adásvételek?


A Duna House ingatlanhálózat adatai szerint teljes vételár tekintetében a minimum 2 millió forint volt, amit egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei, felújítandó házért adott a vevő. A legmagasabb áron tulajdonosra talált ingatlan pedig egy fővárosi, II. kerületi, újépítésű luxusvilla volt, amely 1,15 milliárd forintért kelt el.

Panelek: 200 ezer és 1 millió forint közötti négyzetméterár

A legmagasabb áron – 68 millió forintért – értékesített fővárosi panellakás egy 73 négyzetméteres, nagyon jó állapotú ingatlan, amely a III. kerületben helyezkedik el, négyzetméterenként 931 ezer forintért kelt el. Vidéken egy gödöllői, 62,3 millió forintért értékesített, nagyon jó állapotú lakótelepi lakás lett a rekorder, amely 1 millió forintos négyzetméteráron talált gazdára.

Panellakásra négyzetméterenként a legkevesebbet egy salgótarjáni, 28 négyzetméteres, jó állapotú lakásért fizetett a vásárló, amely 214 ezer forintos egységáron kelt el, míg a fővárosban a legkedvezőbb árú házgyári lakásért is több mint a dupláját, 500 ezer forintot kellett fizetnie az új tulajdonosnak négyzetméterenként.

A fővárosi téglaépítésű lakásokat preferáló otthonteremtők 7 millió forint és 750 millió forint közötti ingatlanértékben szerződtek, a négyzetméterárak 350 ezer és 2,6 millió forint közötti intervallumban mozogtak 2024 első felében. Vidéken 6-190 millióig terjedt az ingatlanvásárlásra fordított összeg, négyzetméterenként 113 ezer és 1,9 millió forint között húzódott a határ.

Legnagyobb és legkisebb ingatlanok

A legtekintélyesebb alapterülettel (747 m2) egy Szentendre közeli, 5 hektáros birtokon, 1820-ban épült, felújítandó állapotú épület rendelkezett. A főépületért és a melléképületért, valamint a birtokért 280 millió forintot fizetett a vevő, ami 322 ezer forintos négyzetméterárat jelent. A skála másik végét vizsgálva, egy 12 négyzetméteres minilakás szerezte meg a legkisebb ingatlan címet az idei első félévben. A lakás jó állapotú és 15 millió forintért, vagyis 1,2 millió forintos négyzetméteráron kelt el - írja a Duna House ingatlanhálózat.

3 millió forint egy négyzetméter Budapesten

Korábban írtunk arról, hogy Budapesten három kerületben már átlépték a 3 millió forint/négyzetméteres határt az új lakások árai. A legdrágább kerületek sorrendjében lényegében holtverseny alakult ki az V., a II. és a XII. kerület között: mert míg az V. kerületben négyzetméterenként 3,08 millió forintért, addig a II. kerületben 3,07 millió, a XII. kerületben pedig 3,06 millió forintért kínálják az új építésű lakások négyzetméterét a fejlesztők. A nagy volumenű projektek 1,6-1,8 millió forint/négyzetméteren állnak. A pesti külső kerületekben pedig 1 millió forintos négyzetméteráron is lehet szerződni.

Ne hagyd ki!