Eperjes temploma
Készítette: https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=5719500

Egymillió forintot kapsz, ha erre a településre költözöl

A Csongrád-Csanád vármegyéhez tartozó Eperjes önkormányzata egymillió forint támogatást ad a településre költöző családoknak. Erkölcsi bizonyítvány, munkahely és 45 év alatti életkor a feltétel.


Jelenleg 420-an élnek a településen, mindössze 38 fő 14 év alatti. Öt évvel ezelőtt még 495 lakója volt Eperjesnek. Kabai Mátyás polgármester a Délmagyarnak elmondta: a legfontosabb számára, hogy ne csökkenjen tovább a falu lélekszáma.

A feltételek

A támogatás a rendelet szerint a 45. életévüket be nem töltött házasoknak, élettársaknak vagy a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek jár. Feltétel a magyar állampolgárság. Erkölcsi bizonyítványt kérnek, és kereseti igazolás is szükséges, bejelentett munkahellyel.

Tíz évre kell aláírni a szerződést, ha korábban elköltöznek, vissza kell fizetni a pénzt, kamattal együtt.
A támogatást helyben lakó fiatalok és máshonnan érkezők is kérhetik házvásárlásra, új ház építésére, telekvásárlásra vagy felújításra. Eperjesen egyébként már 3–5 millió forintért is lehet házat vásárolni.

1 eurós házak Dél-Európában

Időnként felbukkannak hírek Olaszországban, Spanyolországban 1 euróért megvásárolható ingatlanokról. Az Euronews nemrég publikált cikkében egy szicíliai házvásárlónál tájékozódott a részletekről. Az egy euró csupán a vételár volt. Ezen felül még jöttek közjegyzői díjak, illetékek, adók is, így mindennel együtt közel 5000 eurót kellett fizetni a házért. Persze ez a kétmillió forint is kedvező ár egy ingatlanért. Ehhez még sok esetben felújítási kötelezettség is társul, máskülönben több ezer eurós bírság jár érte. A házvásárlónak így összesen 15 000 euróba került az 1 eurós ingatlan, ami azonban még mindig csak 6 millió forint.

Ne hagyd ki!