Balatonfüred adta Magyarország legdrágább utcáját 2023-ban a KSH adatai alapján. A két véglet, azaz a legdrágább és legolcsóbb lakóingatlanok négyzetméterára között 115-szörös eltérés látható.
A múlt évben a balatonfüredi Aranyhíd sétány lakásai voltak a legdrágábbak 2,64 millió forintos átlagos négyzetméterárral. A második helyet a budapesti Kossuth tér szerezte meg 2,54 millió forintos értékkel. A harmadik helyen pedig a főváros II. kerületében – azon belül a Rózsadombon található – Ruthén út következik, ahol négyzetméterenként 2,37 millió forintot adtak a vásárlók - írja a 24.hu.
Top 10 és a vége
A tízes toplistán csak budai kerületek utcái szerepelnek: a Vérhalom utca, a Józsefhegyi utca, a Márvány utca, a Medvetalp utca, a Lotz Károly utca, a Dolgos utca és az Országház utcai lakóingatlanait 1,85–2,22 millió forintos ár jellemezte a múlt év során.
A lakóingatlan-árak szempontjából az ország legolcsóbb közterületei közé tartozott tavaly a kiskunlacházai Templom utca, ahol 23 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. Szintén a legalacsonyabb árat képviselő utcák közé sorolható borsodnádasdi Kölcsey Ferenc utca, a mezőhegyesi Battonyai út, a mélykúti Dózsa György utca, valamint a mohácsi Bajcsy-Zsilinszky utca is, amelyekben 25–27 ezer forint lett a tavalyi négyzetméterár.
Így lakunk mi, ezt tudja rólunk a KSH
A lakások csaknem háromnegyedében van már vezetékes internet, a légkondicionáló berendezések és a hőszivattyús megoldások is egyre elterjedtebbek, de közben egyre több ember él túlzsúfolt körülmények között, főleg az olyan hátrányos helyzetű térségekben, mint Borsod, Szabolcs, Baranya és Somogy aprófalvas vidékei vagy a budapesti belső kerületek - írtuk néhány napja.