Egyre több magyar érdeklődik és vásárol Olaszországban ingatlant, különösen Trieszt és környéke népszerű. A Portfolio az olasz és a magyar lakáspiacot hasonlította össze.
Sokat zárkóztak a magyar lakásárak
A gate-away.com ingatlanportálon a trieszti külföldi ingatlankeresők 12 százaléka már magyar, számuk egy év alatt 45 százalékkal nőtt. A trendet a Portfóliónak helyi ingatlanközvetítők is megerősítették.
Olaszország és Magyarország lakásárai mostanra nagyon hasonlók lettek egymáshoz, ami mindkét országban kicsivel 700 ezer forint feletti átlagos négyzetméterárakat jelent. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a magyarországi értéket nagyon erősen Budapest húzza felfelé, ugyanis a főváros országon belüli súlya sokkal nagyobb, mint Olaszországban a két nagy központé, Rómáé és Milánóé. Éppen ezért érdemes Budapest nélkül is megnézni a magyar átlagot, ami már valamivel alacsonyabb, 500 ezer forint alatti négyzetméterárakat eredményez.
Így is igaz azonban, hogy extrém mértékű felzárkózás történt 2012 és 2024 között. 12 éve a magyar vidéki átlagos lakásár az olasz átlag 22 százalékán volt, 2024 első negyedévében elérte a 68 százalékot, vagyis az átlag olasz lakás már a vidéki Magyarországról nézve sem elérhetetlen.
Négyzetméterárak
Az Ausztriával határos Trentino-Alto Adige tartományban közel 1,3 millió forint az átlagos négyzetméterár, míg a déli Calabria és Molise tartományokban kevesebb mint 400 ezer forint. Érdekesség, hogy Budapest árszintje - 935 ezer forintos átlagos négyzetméterárával - a negyedik legdrágább olasz régió lenne. A legdrágább város Milánó (2 millió Ft/nm), Rómában 1,2 millió forint az átlagos négyzetméterár.
Trieszt belvárosában a nagyon jó állapotú lakásoknak 3000 euró (1,2 millió forint) körül van négyzetmétere, de helyszín és állapot függvényében többségében 1000 és 2000 euró (400-800 ezer forint) közötti a négyzetméterár.
A teljes cikk itt olvasható.
Ennyi idő alatt kelnek el a magyar lakások
A eladnánk magyarországi lakásunkat és külföldön vásárolnánk, akkor fontos információ az értékesítési idő a piaci alku mértéke. Nemrég írtunk arról, hogy az idei év első nyolc hónapjában a leggyorsabban a panellakások találtak gazdára, átlagosan 87 nap alatt. Ebben a kategóriában Budán és a belvárosban 75 napra csökkent az értékesítési idő. A téglalakásokra 109 nap után akadt vevő. A házaknál már 184 napra volt szükség. A legkedvezőbb értéket itt is a budai kerületekben regisztrálták, 130 nappal – derült ki az Otthon Centrum ingatlanhálózat országos adataiból. A második negyedévben a trend csökkenő.
Az adásvételek során kialakult országos és átlagos alkumérték (azaz az utoljára hirdetett ár és a szerződéskötési ár közötti különbség) 6,7 százalékot ért el a legutóbbi statisztika szerint.