Modell, így épülnek a készházak
Fotó: Shutterstock

Ennyi ideig tart, ennyibe kerül egy készház felépítése

Egy készház építése már hat-kilenc hónap alatt megvalósítható, és a technológiánál amennyire lehet a környezetbarát alapanyagok használatára helyezik a hangsúlyt, a kereslet alakulását azonban jelenleg a magas hitelkamatok is befolyásolják - közölte az ÉVOSZ Magyar Környezettudatos és Szerelt Technológiás Vállalatok Szövetsége Szakmai Tagozata (MAKÉSZ) az MTI-vel.


Józsa Árpád, a Nebraska-ház Építési Kft. ügyvezetője tapasztalatai alapján elmondta, amennyiben az adott építőipari vállalkozás együttműködése optimális az építtetővel, a kivitelezés pedig folyamatos, akkor egy készház építésére a tervezéstől a kulcsrakész átadásig hat-kilenc hónapra van szükség. A szakember tájékoztatása szerint egy készházas technológiával épült 90 négyzetméteres családi ház, megfelelő műszaki tartalommal 45-50 millió forintnál kezdődik.A MAKÉSZ tagság visszajelzései alapján ugyanakkor a magas hitelkamatok miatt egyelőre főként csak a megfelelő tőkével rendelkezők döntenek készház építése mellett.

A MAKÉSZ tagjai tavaly 136 lakóházat építettek, de egyéb épületek - óvoda és szálláshely - is készültek előre gyártott elemek felhasználásával. A tagoknál jelenleg 69 épület megvalósítása van folyamatban, az egész évre vonatkozó vállalásaik száma pedig 130, ami lényegében a tavalyival azonos. Közölték, a családiház- és lakásépítések számában tapasztalt jelentős csökkenés egyelőre azért nem érinti a tagságot, mert a cégek nagy része hosszú ideje a piacon van, bizonyítani tudott megbízhatóság és a minőség terén is. Így többen már nagyrészt ajánlások útján nyernek el munkákat.

Arra is kitértek, hogy a készházak építésénél az ingatlan közműadottságaitól függően a négyzetméterár nettó 450 és 800 ezer forint között változhat. A fa/fémvázas épületeknél az egyszerűbb, de az előírásoknak megfelelő épületgépészettel négyzetméterenként 450-650 ezer forintos vállalási árral dolgoznak az érintett cégek. Itt olyan gépészeti megoldásokra kell gondolni, mint például a helyiségenkénti klíma alkalmazása. A legkorszerűbb, hőszivattyús, felületfűtés-hűtéssel szerelt, kiemelt hőszigeteléssel rendelkező épületeknél viszont az árajánlat fajlagosan már 500-800 ezer forint között mozog.

Az árkülönbözet főképp a beépített anyagok széles kínálatával magyarázható, hiszen nem mindegy például, hogy a megrendelő fa vagy műanyag nyílászárót választ-e, valamint a burkolatok árai is nagy szórást mutatnak. Rámutattak, hogy bár a környezetbarát, természetes alapanyagok használata még helyenként jelentős ártöbbletet eredményez, de a MAKÉSZ törekszik az ökológiai lábnyom csökkentése jegyében a megújuló energiák és a természetes, kis szén-dioxid-kibocsátással előállított anyagok alkalmazására. Példaként a fát említették, amely azon túl, hogy már növekedése alatt is megköti a szén-dioxidot, feldolgozásának is sokkal kisebb az energiaigénye összehasonlítva akár a cement vagy a tégla előállításával.

A MAKÉSZ közleményében jelezte, a szervezet 15 rendes taggal és 3 ideiglenes taggal rendelkezik. Utóbbi az a felvételét kérő vállalkozás lehet, aki a szakmai tevékenységét legalább egy éve folytatja, és legalább 3 megépült házat tud bemutatni.


Ne hagyd ki!