Nagyot fordult a hazai ingatlanpiac
Fotó: Shutterstock

Így állt a feje tetejére a lakáspiac

Néhány hónap alatt is hatalmasat változott, hogy mi számít hívószónak a hazai lakáspiacon. A fordulatot azonban nem a vevők építészeti ízlése, hanem a négy falon kívüli körülmények átalakulása diktálta. Az OTP Ingatlanpont elemzése.


Egy évvel ezelőtt a vásárlók közül még sokkal többen gondolkodtak minőségi cserében – idézi fel az "aranykort" Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régiójának vezetője. Nagyobb méretű, modernebb otthont kerestek, akár úgy is, hogy jó adottságú, de jelentős felújításra szoruló ingatlant vesznek. S ebben támogatta őket a kedvező hitelkörnyezet is. Hasonló pezsgést érzékelt Markó Ildikó, az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője is:

„A régiónkban leginkább a falusi CSOK-kal megvásárolható ingatlanokat keresték. Mivel még a Babaváró hitel is fénykorát élte, a 20-30 milliós családi házakra is volt érdeklődés.” Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetőjének tapasztalatai szerint a fővárosban az év eleje még főleg az újépítésű ingatlanokról és az otthonteremtési támogatásokról szólt. „Szinte mindent el lehetett adni, ami alkalmas volt kedvezmények igénybevételére. A nagyértékű ingatlanok piaca is felélénkült, még a legdrágább budai részeken is jelentős mozgás volt.”


Aztán jött a fordulat, az utolsó három hónapban drasztikusan visszaesett a kereslet. „De azért vannak még minden kategóriában érdeklődők – ezt látja az OTP Ingatlanpont északkelet-magyarországi régióvezetője, Farsang Sándor. – Csak a nagy, többgenerációs, magas rezsijű ingatlanok látszanak kivételnek, bár ezekre korábban sem volt jellemző a kiugró kereslet.” Ő egyébként azt tapasztalta, hogy a kedvezőtlen körülmények nem az ingatlanok "népszerűségi listáját" szabták át, hanem általában fogták vissza a vételi hajlandóságot és ösztönöznek kivárásra. Az emberek próbálják felmérni, hogy mit is hoznak számukra a téli rezsiszámlák, az infláció, a háború vagy éppen a hitelkamatok megugrása, s milyen lehetőségeket hagynak meg ezek számukra.

Ráadásul az ingatlanpiac mozgásai maguk is a halasztás mellett szólhatnak, hiszen Farsang Sándor szerint joggal tehetik fel a kérdést: „Miért most vegyek, ha lehet, hogy fél év múlva árcsökkenés is lesz?”A vevők nagyobb óvatosságát, kivárását mindegyik régióvezető tapasztalja, de többen be tudtak számolni néhány konkrétabb, az év második felére felerősödött vásárlói igényről is. Talán a legfontosabb, hogy a vevők legtöbbje most rövidebb távon gondolkozik, gyorsabb és biztonságosabb megoldást keres.

Markó Ildikó tapasztalata szerint a Dél-Dunántúlon most inkább a kisebb házakra és újra a panellakásokra van jelentősebb érdeklődés. Piros Szilvia úgy látja, hogy a Dél-Alföldön is kevesebben keresnek minőségi cserét, s azzal nagyobb, esetleg felújítandó új otthont. Fontosabb szempont lett, hogy a lakás azonnal költözhető legyen, s ezért hajlandóak akár többet is fizetni.

Budapesten és Közép-Magyarországon Laczi Csaba szerint ebben benne van a felújítások – szakemberhiány miatti – ellehetetlenülése is, aminek köszönhetően jóformán csak a jó állapotú kis lakásokra van kereslet. Igazán kedvező hitelek híján pedig mára már szinte csak készpénzzel vásárolnak, s annak megfelelően – ahogy Laczi Csaba tapasztalja – szinte csak a használt ingatlanok forognak. A kiválasztásnál pedig az dönt, hogy mit bír el a vevő önereje, így a legfőbb szempont az alacsony rezsi lett, ezért keresnek a korábbiaknál kisebb és olcsóbb lakásokat. Goreczki Szabolcs, az OTP Ingatlanpont északnyugat-magyarországi régióvezetője emellett mást is lát a piacon. Azokat a zömmel befektetőket, akik ma is aktívan nézelődnek, s „a megfelelő áron visznek mindent”. Ami azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb árkedvezményt próbálják kiharcolni. Az ilyen vevők számára vonzóak lehetnek a nagy és energiafaló házak is, ha sikerül akkorát alkudniuk, hogy abból kijöjjön a modernizáció költsége és egy kis plusz haszon is marad.


Hogy a vevők érdeklődésében megtapasztalt változás mennyire lesz tartós, számos tényezőtől függ, amire a régióvezetők vélekedése is rávilágít. Markó Ildikó szerint például nagyon sok múlik azon, hogy továbbra is elérhetőek lesznek-e az otthonteremtési támogatások, s ha igen, milyenek. (Amint arról hírt adtunk, három kedvezményt két évvel meghosszabbított a kormány A szerk.). Laczi Csaba reméli, hogy ez a helyzet csak átmeneti, s inkább az a kérdés: mikor jön a fellendülés. Szerinte az árak mérséklődése esetleg tavaszra-nyárra mozdíthat már valamit a piacon. Piros Szilvia azzal számol, hogy tartósabban módosul a vevők preferencia-térképe, hiszen az ingatlanvásárlást alapvetően meghatározó tényezők is megváltoztak

Általában kevésbé kiszámíthatóak lettek, legyen szó akár a fenntartásról vagy finanszírozásról. Ennek kapcsán idézte fel, hogy mostanra jelentős előnynek számít, ha egy ingatlan többféle fűtési móddal is üzemképes. Ám ebben sem elsősorban az energiaárak hatását látja, hanem a vevők erős törekvését a biztonságra.


Ne hagyd ki!