Romániai közösségek is épülnek a magyar vidéken
Fotó: Shutterstock

Egyre több romániai vevő csap le olcsó magyar ingatlanokra

Sokan vásárolnak a nyugat-romániai megyékből kelet-magyarországi településeken ingatlant, mivel jóval olcsóbbak, mint Romániában. Jellemzően az áttelepülők megtartják a régi állásukat délkeleti szomszédunknál. Már van olyan magyar falu is a határnál, ahol a román közösségnek óvodája, iskolája és közösségi háza van.


Olcsók a magyar ingatlanok a romániaiakhoz képest

Romániában egy 60 négyzetméteres lakás átlagosan nagyjából 100 ezer euróba, vagyis több mint 38 millió forintba kerül. Házat pedig szinte lehetetlen banki kölcsön nélkül vásárolnia egy átlagembernek a Digi24.ro szerint. Ezért egyre több romániai költözik Magyarországra, a román határhoz közeli településekre, ahol sokkal olcsóbbak az ingatlanok.

Az Aradhoz közeli magyarországi területeken az ingatlanárak jellemzően 10 ezer eurónál kezdődnek, azaz 3,8 millió forintnál. Azonban tavaly a legolcsóbb ház, egy 100 négyzetméteres lakóingatlan 4 ezer négyzetméter telekkel feleennyiért ment el Domaegyházán. Bogdan Holocan ingatlanpiaci szakértő nagyjából 300 olyan határ menti házról tud Magyarországon, ami romániai tulajdonoshoz került 2022-ben.

Hozzáteszik, a házak jellemzően jó állapotban vannak. Leginkább azért válnak meg tőlük, hogy nagyobb városokba költözzenek a jobb megélhetés miatt. Azonban a romániai ingatlanvásárlók általában nem adják fel a munkájukat odahaza, hanem átjárnak dolgozni. De olyan is van, aki hétvégi üdülőháznak használja a magyarországi ingatlant.

Romániai közösségek épülnek Magyarországon

Különösen népszerű célpontja a romániaiaknak Battonya, ahol a közösségüknek óvodája, iskolája és új közösségi háza is van. Ott is nagyjából 10 ezer eurótól lehet házat vásárolni, de a határ túloldalán sokkal magasabban van az árszint.

Egy ilyen házért 25 ezer eurót kérnének egy Arad megyei faluban, a városban pedig 100 ezret. Vannak persze ennél sokkal drágább ingatlanok is, a település központjában egy nagy történelmi múltra visszatekintő, 100 négyzetméteres ingatlanért és a hozzá tartozó telekért például 60 ezer eurót kérnek

- idézi Bogdan Holocant az RTL.

Olcsó magyar tej fürödhet Románia

Egyébként a román árakhoz képest nem csak az ingatlan olcsó Magyarországon. Dorin Cojocaru, a romániai tejfeldolgozók szakmai érdekvédelmi képviseletének (APRIL) elnöke szerint 2022 is viszontagságos volt a román tejtermelőknek, és az idei is az lesz. Ennek oka, hogy Romániát elárasztja a szomszédos országokból dömpingáron érkező olcsó tej.

Az elkövetkező hat hónap nehéz lesz a fogyasztók, a feldolgozók és a gazdák számára is. A piac nagyon változékony lesz. Az ár össze fog omlani. Magyarországról 1,85 lejért érkezik a gyár kapujához a 4 százalékos zsírtartalmú alapanyag literje, s ebben az árban benne van a szállítási költség is. Ilyen körülmények között hogyan tudnánk anyagilag fenntartani a hazai beszerzési láncot?

- mondta Cojocaru egy román képviselőházi meghallgatáson.

A Maszol.ro arról ír, a literenként 1,85 lejes importtej (kevesebb mint 150 forint) ellenére a romániai boltokban 9-10 lej (700-800 forint) a tehéntej literára. Ráadásul októbertől nagyon visszaesett a tejfogyasztás Romániában, valamint egyre több olcsó eu-s áru érkezik az országba.

(Borítóképünk illusztráció.)

Ne hagyd ki!