Kölyökpuli
Fotó: Shutterstock

40 nap elzárás 4 kölyökpuli életéért (felkavaró tartalom)

Állatkínzás miatt jogerősen negyven nap elzárásra ítélt a Siklósi Járásbíróság egy férfit, aki négy kölyökkutyával végzett tavaly karácsony előtt egy baranyai faluban - közölte a Pécsi Törvényszék.


A bíróság közleményes szerint a vádlott élettársával és sógorával élt a faluban, a házában három kutyát - egy szuka és két kan pulit - tartott. A pár 2023 végén több hónapra elutazott, ez idő alatt a vádlott sógora gondoskodott az állatokról, s mivel időközben az egyik szuka ellett, öt kölyköt is ellátott.

A férfi és párja tavaly december közepén érkezett haza, s mivel a vádlott úgy vélte, hogy ennyi kutya tartása már túlságosan nagy teher, úgy döntött, hogy elpusztítja a kölyköket.

December 21-én este lerészegedett, magához vette a kutyakölyköket, majd azokat egyenként - a hátsó lábuknál fogva, hogy az ütés a fejüket érje - többször, nagy erővel egy farönkhöz verte. Négy kölyökkel már végzett, mire a sógorának bejelentése nyomán a helyszínre rendőrök érkeztek.A vádlottat mint többszörös visszaesőt negyven nap elzárásra és 120 óra közérdekű munkára ítélték állatkínzás miatt.


Ne hagyd ki!