Ennek a szomorú kutyának is jobbra fordulhat a sorsa, ha szigorítják az állatvédelmi törvényt
Több ponton is szigorítani tervezi az Országgyűlés az állatvédelmi törvény. A javaslatcsomag értelmében az állatviadalok szervezői mellett a nézőket is büntetnék.


Szigorodó törvény

Tovább szigorodhat a hazai állatvédelmi törvény, amennyiben az Országgyűlés elfogadja annak módosító javaslatait november végén. Egyebek között szigorúbban büntetnék az állatok megmérgezését, az illegális szaporítótelepek működtetését, valamint az állatviadalokon való részvételt. Emellett nagyobb szigorral járhatnak el a visszaesőkkel szemben.

Amennyiben a Parlament megszavazza a két fideszes képviselő, Kocsis Máté frakcióvezető és Ovádi Péter Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos által benyújtott javaslatot, január 1-ével léphet életbe a törvénymódosítás – írja az Agroinform.hu.

Részletek

Bővítenék az állatkínzás minősített eseteinek a körét. Belevonnák egyebek között a nagy nyilvánosság előtt elkövetett állatkínzás esetét. Jövő évtől emellett nagyobb szigorral járnának el azokkal szemben, akik állatot kínoznak, vagy állatviadalt szerveznek – különösen, ha el voltak tiltva az állattartástól.

Nagyobb büntetést szabnának ki méreg alkalmazása, vagy az élet kioltására alkalmas csalétek kihelyezése miatt, különösen, ha az több állat pusztulását okozza és visszaeső bűnelkövetőkről van szó.

Emellett a tervek szerint 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel lehetne sújtani azokat, akik jellemzően rossz körülmények között illegális állatszaporítást végeznek.

Január 1-től ezeken túl, maximum két év letöltendő börtönbüntetés járna az illegális állatviadalokon való résztvevőknek akkor is, ha nem vettek részt annak szervezésében.

Az állatok védelme érdekében pedig egyértelműsítenék azt, hogy az elkobzásokat követő általános lépéseket - különösen a megsemmisítést – az ő esetükben nem kell elvégezni.

A törvénymódosításról szóló parlamenti vitában kiderült, hogy az ellenzéki frakciók támogatják ugyan a javaslatokat, de kevésnek és megkésettnek tartják azokat. Az ellenzéki pártok ezért közös, még ennél is szigorúbb szabályokat tartalmazó módosító indítványt nyújtottak be – írja az MTI.

The Conversation

Ne hagyd ki!