Az e-rollerekre is kötelező lesz a felelősségbiztosítás
Fotó: Shutterstock

Az e-rollerekre is kötelező lesz a felelősségbiztosítás

Az április 30-án kihirdetett új rendelkezés értelmében egyes mikromobilitási eszközökre, egyebek között az elektromos rollerek meghatározott körére is kiterjed a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb).


A jármű nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, szükséges-e felelősségbiztosítást kötni az adott járműre. Minden üzemben tartó saját felelőssége az adatok ellenőrzése. Mivel új rendelkezésről van szó, a biztosítók június 8-ig állítják össze a mikromobilitási eszközökre vonatkozó díjtarifájukat; jelenleg megbecsülni sem lehet, milyen díjjal köthető kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás az érintett járművekre, írja hírlevelében a Haszon magazin.

A Bank360.hu azt írja, ezután sem kell majd biztosítás kizárólag emberi erővel hajtott járművekre (nem elektromos kerékpár, roller, gördeszka) és elektromos rásegítőjű kerékpárokra, valamint kizárólag mozgássérültek által használt járművekre. Az elektromos hajtású járműveknél a 25 kilogramm alattiakra akkor kell biztosítást kötni, ha legalább 25 km/h tervezési sebességük van. 25 kilónál nehezebb járművekre akkor kell biztosítás, ha a tervezési sebeségük legalább 14 km/h.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény szerint olyan gépjármű esetében, amit nem vettek hatósági nyilvántartásba, (vagyis nincs rendszáma), a mindenkori használó is üzemben tartónak minősül. Ezért használat előtt mindenképpen meg kell győződnie arról, hogy a járműnek kell-e, illetve van-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása! Ha nincs és kell, kössön rá biztosítást, vagy ne használja a járművet!


Ne hagyd ki!