Megvan a jelölt az igazságügyminiszteri posztra
Fotó: Shutterstock

Megvan a jelölt az igazságügyminiszteri posztra

Orbán Viktor miniszterelnök tudomásul vette Varga Judit igazságügyi miniszter lemondási szándékát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.


Hozzátette: a kormányfő az igazságügyi miniszteri tisztségre Tuzson Bencét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárát jelöli.

A hvg. hu azt írja, Tuzson nős, öt gyermek édesapja, 1972-ben született Budapesten. Jogi végzettsége van, miután 2003-ban letette jogi szakvizsgáját, saját ügyvédi irodát vitt, egészen 2014-ig. Tuzson régi motoros a politikában, de nem tartozik a legismertebb politikusok közé: 1989 és 1996 között az MDF I. és XII. kerületi szervezeteinek volt tagja, választmányi titkára, majd elnökségi tagja is, ’96-ban pedig átigazolt a két évvel később kormányra kerülő Fidesz ifjúsági szervezetébe, a Fidelitasba, ahol egészen 2007-ig volt aktív. 1998 és 2006 között már önkormányzati képviselő volt a XII. kerületben, a Fidesz színeiben.


2013-ban lett a Fidesz választókerületi elnöke Pest 5-ös választókerületében, 2014 őszétől pedig a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője is volt. 2015-ben a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációs államtitkára lett. A 2018-as harmadik fideszes kétharmad után Gulyás Gergely alatt lett közszolgálatért felelős államtitkár, majd 2020-ban visszatért Rogánhoz: a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára lett. Önéletrajza szerint tárgyalási szinten beszél angolul és németül is.

Varga Judit igazságügyi miniszter azért válik meg tisztségétől, mert ő vezetheti a Fidesz listáját a 2024-es európai parlamenti (EP-) választáson.

A listavezetéssel kapcsolatos értesülést az igazságügyi miniszter nem kívánta megerősíteni a Magyar Nemzetnek adott interjúban, mert erről még a Fidesz elnökségének is döntenie kell. Az azonban biztos, hogy a választás után az EP-ben szeretné a magyar emberek érdekeit képviselni, addig is aktívan bekapcsolódik a kampányba, és hogy ezt teljes erőbedobással megtehesse, lemond miniszteri posztjáról. Varga Judit a konzervatív erők megerősödését reméli, és további munkájával ezt a célt fogja szolgálni.


Ne hagyd ki!