Megvan a kormánypártok jelöltje az államfői posztra
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Megvan a kormánypártok jelöltje az államfői posztra

Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban, a Fidesz-KDNP kétnapos, kihelyezett frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón. Kocsis Máté közölte azt is, hogy a Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének.


A kormánypártok elfogadták az alapszabály szerint a Fidesz elnöke által tett javaslatot, és Dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasoljuk köztársasági elnöknek. Azt gondoljuk, hogy az Alkotmánybíróság elnöke a legmegfelelőbb jelölt erre a tisztségre, és ezért belé vetettük a bizalmunkat

- mondta Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: jövő hétfőn dönt az államfő lemondásának elfogadásáról az Országgyűlés, és a kormánypárti frakciók ezt támogatni fogják szavazatukkal. Hozzátette: azt tartják helyesnek, ha minél előbb meg tudja választani az Országgyűlés az új köztársasági elnököt, ugyanakkor ennek időpontjáról egyelőre nem tud nyilatkozni, mert ez függ attól is, hogy az ellenzéki pártok állítanak-e államfőjelöltet. Kocsis Máté azt is bejelentette, hogy a Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) egyhangúlag támogatja Sulyok Tamás jelölését a köztársasági elnöki tisztségre - közölte Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője Balatonalmádiban. A politikus a kormánypártok kihelyezett frakcióüléséről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a jelölt álláspontjuk szerint kiválóan alkalmas az államfői feladatok ellátására.

Kitért arra is, hogy a Fidesz-frakcióhoz hasonlóan a KDNP képviselőcsoportja is támogatni fogja a svéd NATO-csatlakozást a hétfői szavazáson. Értékelése szerint a korábban kialakult katonai kapcsolatok, hadiipari együttműködés jó alapot nyújtanak arra, hogy a NATO-ban is együtt dolgozzanak. Üdvözölte, hogy pénteken Magyarországra látogat a svéd miniszterelnök, és megjegyezte, hogy a találkozón nagyon fontos megbeszélések várhatóak.Simicskó István a gyermekvédelem területén várható további törvényi szigorításokat frakciója támogatásáról biztosította. Annak minden tételével egyetértenek - közölte.


Ne hagyd ki!