A sárga kör a per tárgya a Lidl és a Tesco vitájában

A sárga kör azért lett a pereskedés tárgya két cég között, mert mindeketten használják a logójukban.


A német Lidl diszkontlánc azt sérelmezi, hogy a brit Tesco klubkártyás logója túlságosan hasonlít az ő céglogójára. A hasonlóságot nehéz vitatni, mind a kettő sárga és köralakú. A Portfolio a nemzetközi szaksajtó értesüléseire hivatkozva azt írja, az ügyet a londoni Legfelsőbb Bíróságon tárgyalják.

A Lidl jogi csapata azzal érvel, hogy a a diszkont alapvető márkaarculatának védelme áll az ügy középpontjában, a Tesco álláspontja szerint ez nem állja meg a helyét, a német cégnek ehhez igazolnia kellene, hogy a sárga kör olyan művészi értéket képviselő és munkát igénylő termék, amelyet saját szellemi alkotásnak lehet tekinteni.

A német diszokontlánc azt is sérelmezi, hogy a szöveges logóit éppen úgy levédte, mint a szöveg nélkülieket. A Tesco szerint egy üres sárga kör viszont nem tekinthető logónak, a Lidl pedig rosszhiszeműen járt el, amikor erre is védelmet kért.

Ne hagyd ki!