Több mint 6 ezer dolgozó indított munkaügyi bírósági eljárást a Tesco ellen. Az EU bírósága a munkavállalók oldalára állt – írja a Reuters.


Az egyesült királyságbeli Tesco alkalmazottai megelégelték az igazságtalan bánásmódot és az egyenlőtlen fizetéseket. Mivel panaszaik süket fülekre találtak a vállalatnál, bíróságra vitték az ügyet. Több mint hatezer dolgozó adott hangot az elégedetlenségének. Elmondásuk szerint a bolti dolgozók, főleg a nők, ugyanolyan értékű munkáért kevesebb fizetést kapnak, mint a – nagyrészt férfi - raktári dolgozók. Ami álláspontjuk szerint diszkriminatív. A Tesco azzal védekezett, hogy az egyenlő bánásmód elvén nyugvó uniós törvény nem alkalmazható ebben az esetben.

Hosszú menet lesz

Az Egyesült Királyság illetékes, watfordi bírósága még 2019-ben, vagyis a Brexit előtt kért iránymutatást az ügyben az Európai Unió Bíróságától (EUB). Az EUB most a dolgozóknak adott igazat. Az EUB bírái szerint az uniós jog által lefektetett, a férfi és női munkavállalók egyenlő díjazásának elve közvetlenül alkalmazható a Tesco elleni eljárásban.

A Tesco erre azt mondta, hogy a raktári és a bolti munkakörök eltérőek, ezért indokolt, hogy a fizetések is azok legyenek. Az egyik szóvivőjük hozzátette, a raktári munkakörök teljesen más készségeket és teljesítményt igényelnek, mint a bolti feladatok, így természetes, hogy különbözőek lesznek a fizetések is. Viszont leszögezte, ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy valaki, férfi, vagy nő.

Tisztességesen javadalmazzuk a kollégáinkat az elvégzett munkájukért, és keményen dolgozunk annak érdekében, hogy az általunk kínált fizetések és juttatások igazságosak, versenyképesek és fenntarthatók legyenek. A minket ért vádak rendkívül összetettek, és sok évbe fog teli, mire döntés születik. Továbbra is határozottan kiállunk az álláspontunk mellett

-mondta a Tesco szóvivője.

Az ügyben eljáró watfordi bíróságnak figyelembe kell vennie az EUB döntését, mielőtt ítéletet hirdet az ügyben. A Reuters beszámolója szerint az EUB hatásköre ugyanis a Brexit ellenére is kiterjed a Tesco dolgozók ügyére, amit a szigetország és az EU szétválási megállapodása tesz lehetővé. Az EUB ítélete végleges, fellebbezésnek helye nincs. Az ügy még sokáig elhúzódhat, de más áruházláncok hasonló helyzetben lévő dolgozóit is cselekvésre ösztönözheti.

The Conversation

Friss

A két tesó csípős cukorkákkal robbantott bankot

A 26 éves JJ és a 19 éves Rudy Jimenez élete egyetlen év alatt olyan fordulatot vett, amelyre egyikőjük sem számított. Az Egyesült Államokban, Houston közelében élő mexikói testvérpár mellékesként indított el egy kis online webshopot, amely csupán 12 hónap több mint 30 milliós bevételt generált.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Egy megnyerő önéletrajz érdekében kerüld el ezt a 6 bakit!

Manapság fontosabb, mint valaha, hogy tökéletes legyen az önéletrajzod. Hiába áll rendelkezésre az interneten CV készítési útmutatók tömkelege, sokan mellényúlnak. Nézzük, mire érdemes figyelni az önéletrajz elkészítésekor!

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: NeONBRAND on Unsplash

Lehet, hogy büdös, de jól fizet a kukabúvárkodás

Míg a legtöbb ember sportol vagy zenél a szabadidejében, addig a New York-ban élő Sheffield házaspár járja a környéket, és szemetesekre vadászik. Az érdekes hobbi havonta 900 ezer forintot hoz a házaspárnak.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!