Varga Judit
Fotó: MTI/Lakatos Péter

Varga Judit lemondott, távozik a politikából

A köztársasági elnök lemondását követően Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter, a Fidesz EP-listájának vezetője is bejelentette távozását a közéletből.



Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott, írta közösségi oldalán a politikus.

A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom.

Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is.

Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam.Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében, olvasható a bejegyzésben.


Ne hagyd ki!