Angol font járvány idején

Rekordfizetést adott magának a brit milliárdos. Na jó, nem bérként, osztalékként.


Sir Chris Hohn tavaly 479 millió dollárt (nagyjából 144,7 milliárd forintnak megfelelő összeget) fizetett ki magának osztalékként a kizárólagos tulajdonában álló, 2003-ban alapított The Children's Investment Fund-ból. Jó éve volt, a vállalkozás 66 százalékos növekedéssel 695 millió dolláros adózás előtti eredményt ért el.

De számoljunk inkább fontban, ha már a legjobban kereső britről van szó. Sir Chris Hohn naponta 940 000 angol fontot keresett, ami az ottani átlag kilencezerszerese, 1700-szorosan haladja meg a miniszterelnök, Boris Johnson fizetését.

Az eddigi rekordot a fogadásokra szakosodott Bet365 többségi tulajdonosa, Denise Coates tartotta a maga szerény 323 millió fontos kifizetésével, ezt körözte most le Sir Chris Hohn 20 millió fonttal.

Csúcsgazdag jótevő

Sir Chris Hohn a bőkezű emberbarátok közé tartozik, több mint 386 millió dollárt adományozott különböző ügyekre. Fő területe a klímaváltozás elleni küzdelem, piszkálja is rendesen azokat a cégvezetőket, akik nem hozzák nyilvánosságra a vállalatuk szén-dioxid kibocsátási adatait. Emellett ő az egyik legnagyobb támogatója az Extinction Rebellion nevezetű globális környezetvédelmi mozgalomnak is.

Luke Hildyard, a High Pay Centre ügyvezető igazgatója erőteljesen bírálta a csúcsjövedelmek rendszerét. Azzal érvelt, hogy ezeket a kifizetéseket keményebben kellene adóztatni, hogy az így befolyó összegből emelni tudják a szerényebb keresetűek fizetését. Mint a példa mutatja, lenne miből.


Ne hagyd ki!