Pénztárca magyar bakjegyekkel
Fotó: Shutterstock

Az egyik szakszervezet máris reagált a kormány bérterveire

A Munkástanácsok Országos Szövetsége egyetért azzal, hogy a minimálbért ezer euróra, a mostani 600 ezer forint körüli átlagkeresetet 1 millió forintra szükséges emelni, és azzal is, hogy mindez akár 2-3 éven belül lehetséges lenne - reagált a szövetség a miniszterelnök péntek reggeli bejelentésére.


Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken elmondta, a kormányülésen szó volt arról, hogy két-három éven belül hogyan lehet elérni az ezereurós minimálbért, és a mintegy hatszázezer forintos átlagbér egymillió forintra emelését

A miniszterelnök szerint ez lehetséges, ha meg tudnak állapodni a munkaadókkal és a munkavállalókkal. Ezek a tárgyalások zajlanak, és a gazdasági miniszternek azt szabták feladatául, hogy az idei év végéig a megállapodást hozza tető alá - tette hozzá.

Legyen egy hosszú távú, több évre szóló bérmegállapodás, aminek a végén egy dátum és egy egymillió forintos havi átlagjövedelem van

- összegzett miniszterelnök.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége reagálásában hangsúlyozta, ehhez a szövetség minden szakmai segítséget felajánl, amely a több mint három évtizedes érdekegyeztetési tapasztalatából fakad. Fontosnak tartják, hogy mindezt a szociális partnerekkel - munkáltatói érdekképviseletekkel és szakszervezeti szövetségekkel - részletes, a jelenleginél aktívabb érdekegyeztetés mentén alakítsák ki, és megjegyezték, hogy a folyamat végül a legalacsonyabb munkabérekkel kapcsolatos szabályozás érdemi reformját is elhozhatná. (MTI)


Ne hagyd ki!