Megfogalmazták bérigényüket a budapesti szemétszállítók
Fotó: Shutterstock

350-400 ezer nettót kérnek a budapesti kukások

A budapesti hulladékszállításban dolgozók a rakodóknak 350 ezer, a sofőröknek 400 ezer forintos nettó alapbért kérnek a bértárgyalásokon - mondta a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete (HVDSZ) 2000 elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.


Király András azt is elmondta: garanciát kérnek a munkafeltételek biztosítására, a kukásautók és a célgépek folyamatos karbantartására. A munkáltatóval megállapodtak abban, hogy január 15-ig, a bérmegállapodás aláírásának tervezett időpontjáig folyamatosan tárgyalnak a feltételek teljesítésérő.

A mostani rezsiválság és az infláció a HVDSZ szerint csak növelte az ágazatot évek óta érintő nehézségeket. Mára tarthatatlanná vált, hogy azok a dolgozók, akik egészségüket veszélyeztetve a Covid alatt is helytálltak, csupán 240-300 ezer forintot visznek haza

- mondta Király András, hozzátéve, a tárgyalásokon kompromisszumkészséget szeretnének mutatni.

A szakszervezeti elnök úgy fogalmazott: büszkék arra, hogy mind a köztisztasági dolgozóknak, mind a 25 ezer főváros alkalmazottnak kiharcoltak 200 ezer forintnyi rezsikiegészítést.


Karácsony Gergely főpolgármester pénteken jelentette be, hogy aznap hajnalban helyreállt a hulladékszállítás megszokott rendje, miután sikerült megállapodni a sztrájkoló dolgozókkal. Előtte több napig szünetelt a szolgáltatás Budapesten. A főpolgármester akkor közölte, a kétszázezer forint rendkívüli rezsitámogatást megkapják a fővárosi cégek és intézmények dolgozói is. Szintén pénteken Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes elmondta: emelkedni fog a hulladékszállításban dolgozók alapbére, a pótlékok egy részét ugyanis beépítik az alapbérbe. (Nyitóképünk illusztráció)


Ne hagyd ki!