Újra munkaügyi gondok vannak a Continental magyar gyárában
Fotó: Shutterstock

Csattanás a vendégmunkásokkal a német multi magyar üzemében

A német gumiipari óriás, a Continental makói üzemének érintett dolgozói a faliújságról tudták meg, hogy a cég a továbbiakban nem tart igényt a munkájukra, az elbocsátás okáról pedig a sajtóból szereztek tudomást. A szakszervezet szerint a válallat a külföldiek előtt nyitná meg a kapukat, írja a Népszava, amely a Continentaltól is kapott válaszokat a kérdéseire.


A gyárvezetés nem tájékoztatta a szakszervezetet sem az elbocsátások tényéről, sem annak mértékéről – mondta a lapnak Hajdú Roland, a Continental makói gyárában működő Gumiipari Szakszervezet helyi titkára, Ez ugyan nem törvényi kötelezettség, mert novemberben és decemberben – az információk szerint – 25-25 munkavállalót küldenek el, ez pedig nem számít csoportos létszám leépítésnek. Itt, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-nél nem autógumikat, hanem autóalkatrészeket gyártanak, csaknem 1800 munkavállaló foglalkoztatásával.

Az elbocsátások okairól a gyár dolgozói kizárólag a sajtóból értesültek. Értetlenségüket fejezték ki, mert amennyiben igaz a termékeik iránti keresletvisszaesésre történő hivatkozás, akkor a jelek szerint a makói gyár esetében nem számolnak a kereslet későbbi növekedésének lehetőségével, holott az autóipari beszállítóknál megszokott jelenség ez a hullámzás. Nem ismerik az elbocsátások szempontjait, ám feltűnőnek tartják, hogy ismereteik szerint csak magyar munkavállalóktól szabadul meg a cég, és legtöbb esetben húsz évet is meghaladó munkaviszonnyal rendelkezőknek intenek búcsút.

A lap a szakszervezetre hivatkozva elképzelhetőnek tartja, hogy külföldi munkavállalók előtt nyithatja meg az utat a mostani elbocsátási hullám (jelenleg csaknem százötven indonéz munkás dolgozik a gyárban.) A szakszervezeti titkár úgy látja, a helyi vezetés célja az, hogy minél kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza alkalmazottait, ezt látják igazolva a mostani elbocsátások esetében is.

A lap megkereste a Continental magyarországi vezetését:

Felelős munkáltatóként arra törekszünk, hogy a külső üzleti környezet változásaira mindig a megfelelő választ adjuk. A 2022-ben tapasztalt növekvő megrendelésszám miatt például ebben az időszakban Makón több mint 500 fővel bővültünk. Jelenleg viszont a piac romlásának és az elmaradó megrendeléseknek köszönhetően olyan lépéseket kell megtennünk, amelyek biztosítják fenntartható üzleti működésünket és ezzel együtt a lehető legkevésbé érintik munkavállalóinkat. Ezen alapelvek mentén hoztuk meg döntésünket a hivatkozott létszámmódosításról, melyről a törvényi előírásoknak megfelelően értesítettük a helyi érdekképviseleteket. A törvényi előírásoktól viszont pozitívan eltérve, kollektív szerződésünknek megfelelően, a szabályozás által előírtnál magasabb összegű végkielégítést nyújtunk távozó munkatársainknak. A jelenlegi lépés nagyrészt a kölcsönzött munkavállalókat érinti és a folyamatot 2023 végéig hajtjuk végre. Piaci szereplőként megrendelőink és a piac igényeit folyamatosan felülvizsgáljuk és ehhez igazítjuk munkavállalóink számát most, és a jövőben is

– olvasható a válaszban.

A gyári faliújságokra kitett tájékoztatóból értesülhettek a dolgozók, hogy elbocsátások lesznek, de erről hivatalosan bennünket nem értesítettek

– így reagált a céges állításokra Hajdú Roland szakszervezeti titkár, aki úgy tudja, hogy a kölcsönzött dolgozók közüli elbocsátottak kizárólag magyarok.

Nikolai Setzer, a Continental vezérigazgatója évek óta hiába küzd a vállalat autóipari részlegének válsága ellen, írta november derekán a német ManagerMagazin. Most a jelek szerint mintegy 5500 munkahelyet akar megszüntetni, ebből nagyjából ezret Németországban. A lap értesülései szerinr a tervezett leépítések 30 németországi telephelyet érintenek. A megtakarításokat elsősorban az adminisztrációban kívánják elérni.


Ne hagyd ki!