Forráshiánnyal küzdhet több vállalat
Fotó: Shutterstock

Nem kapkodják el a cégek az inflációt követő béremelést

Csupán a munkavállalók negyede kapott eddig bérkompenzációt az elszálló infláció miatt – derül ki egy friss felmérésből. Ennél is kevesebben vannak, akik év elején és év közben is fizetésemelésben részesültek.


Jellemzően nem épül be az alapfizetésbe a bérkompenzáció

Sok cég próbál kiegészítő juttatást adni a munkavállalóiknak a kimagasló infláció miatt (ahogyan arról mi is írtunk, 15,6 százalékos volt az átlagos drágulás augusztusban az egy évvel korábbi adatokhoz képest), azonban ezek többségében egyszeri, meghatározott időre szóló kifizetések, tehát nem épülnek be az alapbérbe. Ráadásul a bérkompenzáció leginkább azokon a területeken jellemző, ahol jelentős a munkaerőhiány. Ezen belül is azoknál a cégeknél, amelyek euróban vagy dollárban számolnak el, így nem érintik őket a gyenge forintárfolyam okozta problémák – írja a Népszava.

A Publicus Intézet készített egy felmémérst augusztus legvégén arról, hogy az alkalmazottak mekkora része kapott eddig bérkompenzációt a kiemelkedően magas infláció miatt. Ebből az derül ki, hogy a dolgozók mindössze negyede részesült ilyen juttatásban. Azonban kevesebb, mint ötödük fizetése emelkedett az év elején és az év közben is.

A kutatás eredményei

Az alkalmazottak 70 százaléka nem részesült év közbeni béremelésben (viszonylag magas, 5 százalék volt a kérdésre válaszolni nem tudók vagy nem akarók aránya), 41 százalékuk pedig nem is számít rá, hogy bármivel is ellentételezik számára az inflációt. A foglalkoztatottak 42 százalékának bérét ráadásul már az idei év elején sem emelték, további 6 százalékuknál pedig csak év közben került erre sor

- áll az elemzésben.

Nem meglepő tehát, hogy a dolgozók 89 százaléka úgy véli, hogy a fizetésének növekedése nem követi az árak emelkedését. Közöttük 13 százaléknak nőtt valamennyire a bére, de az inflációtól kisebb mértékben.

Forráshiánnyal küzdhetnek a vállalatok

A cégek mindegyike igyekszik igazodni a piachoz, az áremelkedésekhez, és igyekszik megtartani a jó munkaerőt. A rendkívüli béremelés azonban messze a vállalatok kisebb részére jellemző csupán

- nyilatkozta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke.

A szakember szerint érzik a cégek, hogy emelni kellene a béreken (különösképpen a munkaerőhiány miatt), azonban kérdéses, hogy van-e erre forrásuk.

A jövő évre elvárt béremelés szintjét illetően még nincs egységes munkavállalói álláspont, egyelőre várják a harmadik negyedév gazdasági mutatóit. Azonban valószínűsíthető, hogy olyan megállapodást fognak kötni a hamarosan kezdődő, 2023-as minimálbér-emelésről szóló tárgyalásokon, amely tükrözi a jelenlegi gazdasági helyzetet, és figyelembe veszi az inflációt is.

Ne hagyd ki!