IT szakember munkában, nem lehet panasz a fizetésére
Fotó: Shutterstock

Itt akár bruttó 2 milliót is megkereshetsz, mutatjuk, mi kell hozzá

Folyamatosan nőtt a kereslet az IT szakemberek iránt, a kereslettel párhuzamosan pedig a bérekben is fellendülés figyelhető meg. Ez a tendencia rajzolódik ki aBluebird legfrissebb IT munkaerőpiaci körképéből.


30 százalékos béremelkedés 

Hazai és nemzetközi fronton is rohamos béremelkedés figyelhető meg az IT munkaerőpiacán. A Dise nemrégiben kiadott jelentése szerint a legnagyobb fizetés emelkedés a Cybersecurity Analysts munkakörben, azaz a kiberbiztonsági elemzőknél figyelhető meg. 2019-ben 88 000 dollár, 2020-ban pedig már 103 000 dollárra emelkedett az éves fizetésük, ami havi bérre lebontva mintegy közel 3 millió forintot jelent, és ez a fizetés folyamatosan emelkedik. Itthon az ilyen elemzők 500-600 000 havi bruttó bérekkel számolhatnak, míg egy vezető pozícióban lévő elemző akár 1 500 000-2 100 000 forintot is elkérhet a munkájáért.

A hazai Bluebird Salary Guide 2021-es kiadványából kiderül, hogy a felkapottabb programozási nyelvek átlagban 25%, míg a Data Scientist és Machine Learning Engineer pozícióknál a béremelkedés 30% felett van tavaly szeptember óta. Az IT szakemberek fizetései átlagosan legalább 20%-kal emelkedtek itthon. Hazánkban a szoftverfejlesztő területet nézve már egy junior Java, Javascript, C, C++, C#, .NET, mobil, PHP és Python fejlesztő fizetése bruttó 500 000 forinttól 800 000 forintig terjedhet. Ugyanezek a fejlesztői területek esetében vezető pozícióban levő alkalmazott 1 250 000 forinttól 2 000 000 forintig terjedő havi bért is kaphat.


A magas fizetések sok országhoz viszonyítva, ugyanabban a pozícióban még mindig alacsonynak számítanak. Például az Egyesült Államokban egy Java fejlesztő havi fizetése 2021-ben 8500 dollár (~havi 2 800 000 forint), az Egyesült Királyságban 7500 dollár (~2 400 000 forint), míg Németországban átlagosan 5000 dollár (~1 640 000 forint). Egy Javascript, C++, .NET és egy PHP fejlesztő bére szintén Amerikában a legmagasabb (havi 2 500 000 - 3 000 000 forint), míg a C fejlesztők bére Svájcban kiemelkedő (~havi 3 000 000 forint).

A DevOps és Full-Stack pozíciókra is nagy a kereslet itthon

A tervezéstől a fejlesztési folyamaton keresztül a gyártástámogatásig felelős DevOps mérnök munkakör is népszerű hazánkban. Egy junior kezdőbére 750 000 forinttól indul, míg egy vezető DevOps mérnök 2 000 000 forintot is kereshet. Egy Full-Stack fejlesztőnek – aki frontend és a backend fejlesztéseken is dolgozik egy személyben – 700 000 forinttól 2 100 000 forintig is terjedhet a fizetése.

Rengeteg megkeresést kapunk DevOps, Full-Stack pozíciókra, nagyon keresettek a Cloud területen dolgozó engineer és architect szakemberek. A fizetés ezekben a munkakörökben is gyakran emelkedik bruttó 1 500 000 millió forint fölé


- mondja Réfi Balázs, az IT HR megoldásokra szakosodott Bluebird ügyvezetője.

Cloud Infrastructure Engineer, Cloud DevOps szakemberek iránt is rohamosan nő a kereslet, a már eddig is nagyon kelendő BigData és Machine learninggel foglalkozó fejlesztők mellett. Mindemellett egyre inkább megsokasodnak az automatizáláshoz kapcsolódó Quality Automation Engineer keresések, hisz mindenki egyszerűsíteni szeretne a folyamatain és kiváltani a manuális tevékenységet.


A szakemberek felkutatása, érdeklődésük felkeltése legalább 30%-kal nagyobb energiabefektetést igényel, mint 2020-ban. A fennálló helyzetre azonnal reagálva recruitment állományunkat jelentősen növeltük, hogy továbbra is eredményesen el tudjuk látni ügyfeleink igényeit. Célunk, hogy 2022-ben erősítsük vezető szerepünket a hazai IT recruitment piacon

- tette hozzá Réfi Balázs.

Kevés váltásra nyitott szakember van a magyar piacon

Folyamatosan nő a kereslet, a React, Angular frontend fejlesztőkre, valamint a Node.Js backend fejlesztőkre is, azonban a vállalatoknak kihívást jelent megtalálni ezeket a szakembereket, ugyanis nagyon kevés váltásra nyitott munkaerő van az IT piacon, a bérigényük pedig bruttó 1 500 000-2 000 000 forint között mozog.

Mit hozhat 2022 az IT szektorban?


A gazdasági fellendülés, a digitális átalakulás és a termékinnováció következtében az Egyesült Államok technológiai szektorában a munkahelyek száma rekordszinten 5 milliónál áll, és a vállalatok 68%-a akár 50 fejlesztő felvételét is tervezi a következő évben - derült ki a Motion Recruitment éves jelentéséből. A technológiai szakemberek 72%-a azt fontolgatja, hogy a következő évben elhagyja munkáját. A HR-szakemberek 61%-a már most aggódik a képzett fejlesztők keresése miatt.

2021-ben a COVID miatt IT területen természetessé vált a remote munkavégzés. Elindult egy folyamat, melynek keretében vidéken dolgozó IT szakemberek jobban fizető budapesti projekteken kezdtek el dolgozni, magasabb bérért. Ezzel együtt a budapesti és vidéki IT szakemberek számára is megnyílt a lehetőség, hogy külföldi projekteken dolgozhassanak. Ezek a folyamatok azt jelzik számunkra, hogy a vidéki cégek IT szakemberrel való ellátottsága 2022-ben problémás lehet, sőt, akár Budapest számára is jelentős nehézséget okozhat a külföldi projektek elszívó ereje.


Ne hagyd ki!