Nagyot kaszálhattak tavaly az szakorvosok és a légiforgalmi irányítók
Fotó: Shutterstock

19 szakmában van bruttó 1 millió forint felett az átlagbér

Van olyan foglalkozás Magyarországon, amelyben az átlagbér megközelíti a bruttó 2 millió forintot havonta. Mutatjuk a legjobban fizető pozíciókat. Meg a legrosszabbakat.


Bruttó 1,5 millió forint felett van négy szakmacsoport átlagfizetése

Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a teljes munkaidőben alkalmazásban állók tavalyi bruttó átlagkeresetének listáját a foglalkozások szerint. Eszerint 19 szakma esetében haladta meg a bruttó 1 millió forintot a havi átlagbér a megelőző évben.

A csúcson a légiforgalmi irányítók vannak 1 millió 976 ezer forintos keresettel. Őket követik a szakorvosok 1,7 millió forinttal. Az ő esetükben óriási az emelkedés a 2020-as évhez képest, hiszen akkor még csak átlagosan havi 960 ezer forintot vihettek haza. Harmadik helyen áll a „törvényhozók, miniszterek, államtitkárok” csoportja nem sokkal kevesebb, mint 1,6 milliós bruttóval. 1,5 milliónál nagyobb átlagfizetéssel rajtuk kívül még a sportolók rendelkeztek a megelőző évben.

Az említetteken kívül 1 millió feletti bruttó átlagfizetést kapnak például a pénzügyi-, egészségügyi-, informatikai vállalati vezetők, a bírók, az ügyészek, vagy éppen a brókerek.

800 ezer és 1 millió forint között jellemzően azok a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők kerestek, akik hiányszakmákban dolgoznak. Ilyenek például az IT-szakemberek, az általános orvosok, PR-os vezetők, vagy többen a pénzügyi szektorban.

A tavalyi bruttó átlagkereset egyénként 439 ezer forint volt Magyarországon.

Akik a legkevesebbet viszik haza

A 10 legrosszabbul kereső foglalkozás-csoportokba havi bruttó 207 ezer forintos átlagfizetés alatt lehetett bekerülni. Itt elsősorban alacsonyabb hozzáadott értékű munkák szerepelnek, amelyek különösebb iskolai végzettséget sem igényelnek.

Legutolsó helyen a nád- és fűzfeldolgozó, seprű-, kefegyártók álltak tavaly havi bruttó 128 ezer forintos átlagfizetéssel. Tőlük előrébb helyezkedtek el az egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozásúak 145 ezer forinttal, majd az egyszerű erdészeti, vadászati és halászati foglalkozásúak 155 ezer forinttal.

A legrosszabbul kereső 10 szakmacsoportba mellettük befértek még például a kubikusok, a textilművesek, a hímzők, az erdészeti foglalkozásúak, a takarítók, az egyszerű mezőgazdasági foglalkozásúak és a konyhai kisegítők.

Ne hagyd ki!