Jól keresnek a hazai informatikusok

A tények mellett legendák is keringenek az informatikusok aranyéletéről, csúcsfizetéséről. A helyzet ennél jóval árnyaltabb, az ágazat gondokkal küzd, amelyen az oktatás segíthet.



Több mint 2,5 milliárd forintos tőkebefektetéshez jutott a Codecool, a közép-kelet-európai régió egyik vezető programozóiskolája és IT szakember közvetítő cége. Az IT szakemberek képzését megreformáló, 3-12 hónapos kurzusokat kínáló vállalat további terjeszkedésre és termékei fejlesztésére készül új partnere, az Integral Venture Partners, valamint korábbi befektetői, a Lead Ventures és a PortfoLion Capital Partners támogatásával. A programozóiskola még az év első felében újabb campust nyit a régióban.

Munkaerőhiány

Magyarországon az elkövetkező két évben a munkáltatók 44.000 IT szakembert vehetnének fel, ha nem kellene számolniuk a szektort sújtó munkaerőhiánnyal. Az Európai Bizottság adatai alapján 2020-ban uniós szinten pedig már 825.000 ember hiányozhatott az infokummunikációs szektor munkaerőpiacáról. Az iparági szereplők több mint felének kihívást jelent megfelelő képességekkel rendelkező IT szakembert találni.

A techszektor szakemberhiánya veszélyeztetheti a vállalatok versenyképességét, a gazdaság fejlődését, pedig a digitális gazdaság 2019-ben már a GDP 25%-át adta

A probléma megoldásának egyik kulcsa a hagyományos, egyetemi képzések mellett az alternatív képzések fejlesztése, támogatása lehet. Az új oktatási formák iránti igényben rejlő lehetőségeket a befektetők is felismerték már: a Dealroom elemzése szerint 2020-ban 94 százalékkal nőtt és ezzel elérte a 13 milliárd dollárt az ún. EdTech (oktatási technológia) szektorba áramló tőkebefektetések értéke.

De mennyit is keres egy hazai informatikus?

A junior, azaz kezdő fejlesztők bruttó 400 és 550 ezer között kereshetnek, a mid szenioritású fejlesztők 550 ezer és 800 ezer közötti fizetéssel számolhatnak, a seniorok 800 ezer és 1,1 millió közöttivel, az expertek pedig akár 1,5 milliót is hazavihetnek havonta – derül ki a No Fluffs Jobs állásportál felméréséből.

Ha próbálkozni akar valaki, nem árt, ha tudja, hogy az IT-szféra Budapestre centralizálódik, a szakemberek közel 30%-a Budapesten nézett új munkahely után, ezt követte Szeged 12%-kal, majd kisebb lemaradással Debrecen 9%-kal. A legtöbb álláskereső távmunkára adta be jelentkezését, 50%-uk ebben a formában keresett munkalehetőséget.

Mit kell ehhez tudni?

A fejlesztési nyelvek, illetve technológiák alapján a legnépszerűbb keresési kifejezés a Java, majd a .Net volt, erre a két program nyelvre az IT-szakemberek több mint fele keresett rá. A harmadik helyen a C végzett 20%-kal, a negyediken a PHP 18,7%-kal, a sort pedig a Python zárta 8,4%-kal. Az év legnépszerűbb kategóriája szinte azonos arányban a Backend és a Frontend volt, az álláskeresők kétharmada ezt a pozíciót kereste. Harmadik helyen a Support végzett 17,3%-kal, melyet a FullStack 11,5%-kal és a DevOps követett 6,3%-kal.

Ne hagyd ki!