Sztrájkolnak a Lufthansa pilótái, magyarországi járatokat is törölnek

Sztrájkot hirdetett péntekre a Lufthansa német légitársaság pilótáit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC). A munkabeszüntetés miatt töröltek több száz járatot, köztük budapestieket.


A szakszervezet bejelentése szerint a sztrájk egész napos, és a Lufthansa csoport személyszállítással foglalkozó névadó légitársasága mellett a teherszállító tagvállalat, a Lufthansa Cargo valamennyi induló járatát érinti. A VC idénre 5,5 százalékos béremelést, 2023-tól pedig automatikus inflációkövető emelést követel a nagyjából ötezer pilótának - kapitányoknak és első tiszteknek -, ami a munkaadó szerint teljesíthetetlen. A szakszervezeti követelés több mint 40 százalékkal - 2,2 milliárd euróról nagyjából 3,1 milliárd euróra - növelné a pilótafülkékben dolgozó személyzet bérére fordítandó kiadásokat a következő két évben, ami "még a koronavírus-világválság pénzügyi következményeinek figyelembevétele nélkül is túlzás" - közölte a Lufthansa.

Mint írták, a VC annak ellenére kezdeményezett sztrájkot, hogy a nehéz piaci körülményekhez képest "nagyon jó ajánlatot" tettek, miszerint másfél év alatt, két lépcsőben 900 euróval emelik az alapbért. Ez a pályakezdő első tiszteknél 18 százalékos, a legmagasabb fizetési kategóriában lévő pilótáknál 5 százalékos béremelést jelent.

A Lufthansa a sztrájk miatt törölte csaknem valamennyi pénteki járatát, amely két legfontosabb bázisáról, Frankfurtból és Münchenből indult volna. Csaknem 800 útvonalon szünetel a forgalom pénteken, kimaradnak a Frankfurtból és Münchenből Budapestre közlekedő járatok is. A járattörlések 130 ezer utast érintenek a társaság tájékoztatása szerint. A VC a Németországban működő kereskedelmi légitársaságoknál dolgozó pilóták, fedélzeti mérnökök és repülésoktatók, nagyjából tízezer munkavállaló érdekeit képviseli, a Lufthansánál legutóbb 2017-ben szervezett sztrájkot.


The Conversation

Ne hagyd ki!