Sokat vesztett vásárlóerejéből a hazai minimálbér
Fotó: Shutterstock

Ennyit ér európai összevetésben a magyar minimálbér

A főállásban dolgozók legkisebb kötelező fizetése 10 és fél százalékot veszített értékéből tavaly január és idén július között Magyarországon – az Európai Bizottság friss jelentése szerint. Ezzel – Csehország után – Magyarországon mérték a második legnagyobb visszaesést az Unió 21 tagálláma közül, ahol van minimálbér.


A KSH idei, harmadik negyedéves adatai szerint a dolgozók legrosszabbul kereső 20 százalékát, vagyis nagyjából 650 ezer magyart átlagosan havi bruttó 243 ezer forintért alkalmazták. Miközben a legjobban fizetett 20 százalék majdnem ötször annyit, 1 millió 181 ezernél is többet kapott havonta. A minimálbért idén januárban 16 százalékkal, tavaly pedig, a választás előtt 19 és fél százalékkal emelték.

Az RTL megkérdezte a kormányt, hogyan értékeli, hogy a most 232 ezres minimálbér kevesebbet ér a boltokban, mint a 167 ezres tavalyelőtti. Megkapták a válasz, amely szerint „a minimálbér 15, a garantált bérminimum 10 százalékkal fog emelkedni decembertől”.

Az erről szóló bérmegállapodást a legnagyobb szakszervezeti szövetség nem írta alá, képviselőjük azt mondta, az adatok igazolják döntésük helyességét.

Ez tovább erősíti azt a követelésünket, hogy magas béremelésre lesz szükség 2024-re vonatkozóan. Hiszen a fogyasztás nem nő, és a fogyasztáshoz szükség van a béremelésre

– mondta Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségi tagja.


A hvg.hu megjegyzi, az Unió öt tagállamában nem változott, hatban pedig nőtt a minimálbér vásárlóértéke az Európai Bizottság szerint. Utóbbiak közé tartozik például Belgium, Luxemburg és Hollandia.

Ne hagyd ki!