A magyarok harmada tart munkahelye elvesztésétől
Fotó: Shutterstock

Már csak a magyarok harmada tart a munkahelye elvesztésétől

Tavaly ősz óta 39 százalékról 34 százalékra csökkent azok aránya, akik tartanak a munkahelyük elvesztésétől a következő 1 évben - közölte az BNP Paribas Cardif Biztosító a saját kutatási eredményeire hivatkozva.


A felmérés szerint valamelyest az előző negyedévhez képest is kevesebben aggódnak az állásuk miatt. Az adatok alapján a foglalkoztatottak hangulatát továbbra sem befolyásolják a gazdasági nehézségek, a munkavállalói bizalom stabilizálódott. A magyarok a saját kilátásaiktól függetlenül is kedvezően ítélik meg a munkaadók helyzetét, ugyanis 69 százalék szerint a cég, ahol dolgoznak, még több mint 5 évig biztosan megmarad.

A közlemény szerint az előző év hasonló időszakához képest 26-ról 33 százalékra nőtt azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyek kibírnának 3 hónapot a fő kereső munkanélkülisége esetén, de 20 százalékról 18 százalékra csökkent azoké, akiknek egy év után is lenne tartalékuk. További 24 százalék ugyanakkor legfeljebb 1 hónapot vészelne át, ráadásul az új álláslehetőség megtalálása sem lett könnyebb a visszajelzések alapján.

A BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián közös kutatása 1200 fő személyes megkérdezésével készült. A felmérés életkorra, nemre, iskolai végzettségre és településtípusra reprezentatív - olvasható a közleményben.


Ne hagyd ki!