Manaslu Nepálban hófödte
Fotó: Shutterstock

A Himalájából toboroznak dolgozókat a brit egészségügybe

Nagy-Britannia nepáliakat alkalmaz az egészségügyben, az ázsiai országgal kötött első munkaügyi megállapodása keretében. Ez segít a szigetországnak a munkaerőhiányban, Nepál pedig azt reméli, hogy a vendégmunkások nagy számban utalják majd haza a pénzt.


A nepáli kormány és a katmandui brit nagykövetség közös közleménye szerint a két ország előzetes megállapodást kötött arról, hogy a brit egészségügyi szektorba „igazságos és etikus” feltételek mellett nepáli professzionális egészségügyi dolgozókat toboroznak.

Egyenlő feltételeket ígérnek

Ez azt jelenti, hogy a napáli dolgozók

ugyanolyan jogokat, privilégiumokat, védelmet és méltóságot élvezhetnek, mint brit kollégáik.

Több millió nepáli vendégmunkás, főként a Közel-Keletről és Malajziából mintegy 8,33 milliárd dollárt utalt haza a július közepét megelőző egy év alatt. Ez 2,2 százalékos emelkedés az előző évhez képest, annak ellenére, hogy aktivisták állítják: sok nepáli vendégmunkás cudar körülmények között dolgozik.

Gurkák és eper

Nagy-Britannia kísérleti szakasszal tervezi indítani a toborzást, először is ápolókat keres majd, bár ennek időpontját még nem határoztak meg.

A további részletekről, ideértve a toborzási protokollt is, a két kormány állapodik majd meg – olvasható a közleményben.

Nagy-Britannia több mint kétszáz éve toboroz a Himalája lábainál élő, harci képességeikről ismert gurkákat a hadseregébe, de ez az első klasszikus munkaügyi megállapodás két ország között.

A nepáliak nem ismeretlenek a brit munkaerőpiacon: alkalmi jelleggel ők (is) szedték az epret a brit földeken a Brexit után felszívódott kelet-európai munkások helyett, nem is rossz pénzért, itt írtunk róla.

Ne hagyd ki!