Nincs akadálya a pedagógusok béremelésének
Fotó: Shutterstock

Nincs akadálya a pedagógusok béremelésének

Megérkezett az az írásos garancia, amit az Európai Bizottságtól várt Magyarország, ezért a tanárok, az óvópedagógusok, valamint - nemzeti forrásból - a szakképzésben oktatók is biztosra vehetik, hogy január 1-jétől 32,2 százalékkal emelkedik a bérük - mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető miniszter.


Gulyás Gergely hangsúlyozta: mindezt ráadásul a jövő évben is jelentős béremelés követi. A miniszter emlékeztetett: Magyarország azt vállalta, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékára emeli a pedagógusbéreket, két ütemben.

Idén elérjük a 71,8 százalékot, jövőre pedig egy további, mintegy 21 százalékos emeléssel a diplomás átlagbér 80 százalékát, és ezt utána fenn is fogjuk tartani

- közölte.

Gulyás Gergely elmondta, az operatív programban szereplő összeg áll rendelkezésre, azaz 530 millió euró érkezik az idei évre az Európai Bizottságtól. Amivel Brüsszel a béremeléshez hozzájárul, az összesen, 2030-ig számolva, a béremelés 12 százaléka - jegyezte meg. Ezt az összeget tehát a Magyarországnak járó uniós forrásokból kapjuk meg, a maradék 88 százalékot pedig a nemzeti költségvetés biztosítja - mondta, hozzátéve: az Európai Bizottságtól érkező pénzek az idei és a jövő évben jelentős segítséget jelentenek. A most végrehajtott béremelés összesen mintegy 140 ezer embert érint.


Ne hagyd ki!