Ömlött a pénz SZÉP-kártyákra, de mi lesz a változás után?
Fotó: Shutterstock

Ömlött a pénz a SZÉP-kártyákra, de mi lesz a változás után?

2023-ban összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a Széchenyi Pihenő Kártyákra, ami a negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint) - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).


Decemberben ráadásul kiemelkedő szintet ért el a feltöltések mértéke: 2023 utolsó hónapjában 83 milliárd forint érkezett a dolgozók SZÉP-kártyájára. Ez 58 százalékkal volt magasabb, mint a 2022 decemberében (52,4 milliárd forint) feltöltött összeg.

A tájékoztatás szerint a 2023-as rekord-feltöltéshez a kormány is hozzájárult, amikor lehetővé tette, hogy 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók az éves - 450 ezer forintos - kereten felül a SZÉP-kártyákra egyszeri, legfeljebb 200 ezer forint összeget utalhattak. Az intézkedésnek köszönhetően így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedett a kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatták (ez a lehetőség megszűnt idén januártól. A szerk.).


Az intézkedés hatására csaknem 5 ezer új munkáltató lépett be a SZÉP-kártya rendszerébe, továbbá a munkáltatók 30 százaléka biztosította a megnövelt összeget.

2023-ban kártyabirtokosok összesen 449,4 milliárd forintot költöttek, amiből a decemberi költések összege 64,2 milliárd forintot tett ki, 87 százalékkal többet, mint a 2022 decemberi költések összege (34,4 milliárd forint).

A családok tavaly augusztusban, szeptemberben, októberben, novemberben és decemberben összesen 53,9 milliárd forintot fordítottak élelmiszervásárlásra. Az adatok a minisztérium tájékoztatása szerint arra is rámutatnak, hogy az élelmiszervásárlás lehetősége nem a turisztikai célú fogyasztástól vonta el a forrást, hanem azon felül realizálódott további költés.

Ne hagyd ki!