A személyi jövedelemadó mentesség a munkaügyi statisztikák szerint 288 ezer fiatalt érint.

Mit mutatnak a számok?

A munkaügyi statisztikák szerint a 15 és 19 éves korosztályban körülbelül 30 ezren dolgoznak, a 20-24 évesek közt pedig 258 ezren. A fiatalok átlagfizetése bruttó 300 ezer forint, így ha nem kell szja-t fizetniük, akkor 45 ezer forinttal többet vihetnek haza havonta. Az államnak ugyanakkor évi 155 milliárd forintjába kerülne az intézkedés. Mint ismeretes a kormány elképzelései szerint 2022. január elsejétől a 25. életévüket be nem töltött fiataloknak nem kéne szja-t fizetniük.

Teljes adómentesség?

Hornyek Péter a PwC tanácsadócég adószakértője a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a fiataloknál hagyott összeget azok nyilvánvalóan elköltenék, ami növelné a belföldi fogyasztást. Ezen felül könnyen lehet, hogy a lépés a foglalkoztatásra is jó hatással lehet, hiszen a fiatalokat kevéssé éri majd meg feketén foglalkoztatni. A diákszövetkezeteknek is kedvezne a lépés, hiszen az ott dolgozók bére már most is járulékmentes és mentesül a munkáltatók által fizetett közterhek alól is, így az szja mentesség bevezetése után, már semmilyen közterhet nem kéne fizetni. Az intézkedés hatására valószínűleg a 25 év alattiak igyekeznek majd mielőbb munkába állni.

Friss

©Morris71/123RF.COM

Ha vettél az Auchan-ban ebből a fagyiból, ne edd meg, szennyezett!

Visszahívott a forgalomból egy vaníliás pálcikás jégkrémet a forgalmazó Auchan Magyarország Kft. etilén-oxid növényvédő szer hatóanyaggal való szennyezettsége miatt, a meglévő készletet pedig zárolta - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:123RF

Kemény gyomrost kapott a KFC, a McDonald's és a Burger King a járványban

Az ágazati bértámogatások, a kormányzati intézkedések sokat segítettek tavaly a magyarországi gyorsétterem-láncoknak, ahol jellemzően bejelentve, borravaló nélkül dolgoznak a munkavállalók. De ez sem tudta megállítani a KFC, a McDonald's és a Burger King bevételeinek esését, az eredmények romlását.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:123RF

Kivárnál az építkezéssel, felújítással, mert drága? Ráfizetsz

Az építőipari vállalkozások az építési költségek országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!

A személyi jövedelemadó mentesség a munkaügyi statisztikák szerint 288 ezer fiatalt érint.

Mit mutatnak a számok?

A munkaügyi statisztikák szerint a 15 és 19 éves korosztályban körülbelül 30 ezren dolgoznak, a 20-24 évesek közt pedig 258 ezren. A fiatalok átlagfizetése bruttó 300 ezer forint, így ha nem kell szja-t fizetniük, akkor 45 ezer forinttal többet vihetnek haza havonta. Az államnak ugyanakkor évi 155 milliárd forintjába kerülne az intézkedés. Mint ismeretes a kormány elképzelései szerint 2022. január elsejétől a 25. életévüket be nem töltött fiataloknak nem kéne szja-t fizetniük.

Teljes adómentesség?

Hornyek Péter a PwC tanácsadócég adószakértője a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a fiataloknál hagyott összeget azok nyilvánvalóan elköltenék, ami növelné a belföldi fogyasztást. Ezen felül könnyen lehet, hogy a lépés a foglalkoztatásra is jó hatással lehet, hiszen a fiatalokat kevéssé éri majd meg feketén foglalkoztatni. A diákszövetkezeteknek is kedvezne a lépés, hiszen az ott dolgozók bére már most is járulékmentes és mentesül a munkáltatók által fizetett közterhek alól is, így az szja mentesség bevezetése után, már semmilyen közterhet nem kéne fizetni. Az intézkedés hatására valószínűleg a 25 év alattiak igyekeznek majd mielőbb munkába állni.

Friss

Fotó: Unsplash

Baromfi telepítés: ne bukd el a támogatást!

Szakmai ajánlásban foglalta össze a Baromfi Termék Tanács (BTT) a szülőpárállományok és a tenyészbaromfik maximális telepítési sűrűségi értékeit, amelyekre az állatjóléti támogatás igénybevételéhez van szükség.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!