Faház a hegyen, előtérben egy kéz Airbnb logót tart

Akár innen is dolgozhatnak az Airbnb munkatársai, ha van rendes net

Fotó: Shutterstock

Lerohanták a szállásközvetítőt a szabadságra vágyók

Több mint 800 ezren keresték fel az Airbnb karrieroldalát, mióta a cég bejelentette az örökös távmunkát, ami azt jelenti, hogy alkalmazottai bárhol élhetnek és bárhonnan dolgozhatnak.

Az Airbnb alapítója, Brian Chesky korábban e-mailben tudatta a munkavállalókkal, hogy ott laknak, ahol akarnak, attól függően, hogy hol érzik a legproduktívabbnak magukat. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy ott élhetnek, ahol a legjobban érzik magukat a bőrükben.

Elsöprő siker

A bejelentésnek nemcsak a cégen belül volt lelkes fogadtatása. Mióta Chesky nyilvánosságra hozta a terveit, elképesztő számban,

800 ezren keresték fel érdeklődők az Airbnb karrieroldalát.

A szállásszolgáltató cégnek jelenleg világszerte hatezer alkalmazottja van, ebből háromezer az Egyesült Államokban.

Az Airbnb CEO-ja korábban azzal is magyarázta a döntését, hogy az lehetővé tesz egy nagyobb merítést a munkavállalók kiválasztásában.

A maximális rugalmasság biztosítja számunkra, hogy a legjobb munkaerőt szerződtessük, meg is tartsuk, és ne csak az irodáinktól ingázó távolságban élők közül válogassunk

– mondta.

Az érdeklődők számát elnézve ez maximálisan bejött.

A távmunka szelleme kiszabadult a palackból

Az első negyedév eredményeiből kiderült: az Airbnb-n a hosszú távú bérlés, amely 28 vagy annál több napi tartózkodást jelent, az oldal leggyorsabban növekvő kategóriája 2019-hez, a pandémia előtti időszakhoz képest. 2022 első három hónapjában a lefoglalt éjszakák ötödét ez a kategória tette ki.

A helyzet az, hogy több millió embernek nem kell heti öt napra visszatérnie az irodába. A cégek nagy része pedig engedélyezi a távmunkát

– mutatott rá Chesky.

Úgy véli, hogy ez nem átmeneti állapot.

Azt hiszem, a dzsinn kiszabadult a palackból, és a rugalmasság velünk marad

- mondta.

Arról, hogy pontosan milyen feltételekkel és miért dolgozhatnak örökös távmunkában az Airbnb-alkalmazottak, itt írtunk részletesen.


Ne hagyd ki!