A maszk is bekerült a védőfelszerelések közé

Rengeteg a fertőzött a gyárakban, ezért megfontolná a nem létfontosságú üzemek leállításáta Vasas szakszervezet alelnöke. A Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének alelnöke viszont úgy számol, hogy nem lehet nagy a baj, legfeljebb néhány üzemben.


Egyre több a koronavírus miatti megbetegedés a gyárakban is, a kiesők aránya 15-20, egyes üzemekben 30 százalék körüli – ezt mondta László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Népszavának. László úgy látja, országos a probléma, ezért meg kellene vizsgálni a nem létfontosságú termelést végző, nagy dolgozói létszámmal működő gyárak átmeneti bezárásának kérdését.

Pengeélen táncolunk, ha szó nélkül hagyjuk, hogy miközben az oltások ellenére is agresszívan terjed a vírus, ezrek találkozzanak nap mint nap a gyárakban

– hívta fel a figyelmet.

A szakszervezeti vezető információi a dolgozóktól származnak, szerinte egyes cégek igyekeznek elhallgatni az aggasztó híreket. Tud olyan üzemről is, ahol úgy tesztelik a munkásokat, hogy azoknak titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk. A Vasas felvetésére az egyik munkaadó szervezet válaszolt a lapnak.

Vaklárma

– így értékelte a Népszava kérdésére a Vasas aggodalmait Rolek Ferenc, a Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke. A hivatalos adatok szerint az országban 190 ezer körül mozog az aktív fertőzöttek száma, ha ezt a számot a teljes lakosságra kivetítik, és figyelembe veszik, hogy a termelésben valamivel több mint egy millióan dolgoznak, akkor nem lehetséges a 15-20 százalékos fertőzöttségi arány a gyárakban, legfeljebb egy-két üzemben. Ennél pontos információi neki sincsenek, de a MGYOSZ-nál nem jelezte egy cég sem, hogy nagy lenne a baj. Személy szerint nem látja indokoltnak a teljes, általános gyárlezárást, de erről az igen komoly következményekkel járó lépésről egyébként is a járványügyi szakemberek döntenek.


Ne hagyd ki!