Hiba lehet a vezetőkkel, az alkalmazottakkal és a gazdasági környezet is
Fotó: Piqniq Udapest

Kitálaltak a vendéglátósok, ezek a gondjaik

Véleménykörkép készült a hazai gasztronómia szereplőit érintő kihívásokról és problémákról. Eszerint a nehézkes gazdasági környezet, valamint a hiányos vezetői és alkalmazotti kompetenciák is hátráltathatják a szektor fejlődését.


Nyilatkoztak a vendéglátósok

A Piqniq Budapest gasztrovállalkozásokat tömörítő közösség megbízásából készült felmérés arról, hogyan látják a vendéglátás jelenlegi helyzetét a hazai gasztronómiához szorosan köthető személyek.

A vendéglátósok három fő területet neveztek meg, ahol problémákkal szembesülnek a mindennapokban. Eszerint gondjaik vannak:

  1. az alkalmazottak képzetlenségével és megbízhatatlanságával,
  2. a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború okozta gazdasági nehézségekkel,
  3. valamint a sok esetben hiányzó vezetői, pénzügyi szaktudással.

A kutatásból kiderül, hogy a pandémiát különösen megszenvedte az iparág, de az ukrajnai háború is rosszul érintette a szektort. Betettek a vendéglátósoknak egyebek mellett a szigorú járványvédelmi előírások (mint például a kijárási korlátozások), vagy éppen a beszállítói késések is. Az orosz-ukrán konfliktus pedig az alapanyagárak emelkedését és a turisták számának visszaesését hozta magával.

Motiválatlan a munkaerő

Korábban is nehéz volt képzett, motivált és megbízható munkaerőt találni, a pandémia után azonban erőteljesebben jelentkezett ez a probléma.

A felmérés rávilágított arra is, hogy a fiatalok jellemzően nem tekintenek úgy a vendéglátós szakmára, mint amire fel lehetne építeniük az életpályájukat, ezért is hiányzik a motivációjuk a munkához. A kutatás kiemeli, hogy emiatt a toborzás-betanítás-megtartás során a cégeknek különösen fontos lenne, hogy megtalálják az ösztönzőket az alkalmazottak számara azért, hogy tartósan jól működhessen a cég.

Rendkívül fontos egy agilis és támogató vezető jelenléte. Olyan séf, étteremvezető vagy tulajdonos, aki szakmailag és emberileg támogatja a csapatot, szívvel-lélekkel dolgozik, és ha kell, megoldáscentrikusan beleáll a nehéz helyzetekbe. A másik fontos elem, ami előre tud vinni egy vállalkozást az a munkahelyi közösségépítés, programokon, csapatépítőkön vagy képzéseken keresztül

- nyilatkozta Pistyur Veronika, a Bridge Budapest társalapítója.

Nehéz gazdasági környezet

A másik jelentős probléma, hogy még mindig érzi a szektor a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásait. Továbbá szembe kell nézniük a vendéglátósoknak azzal is, hogy kevesebbet járnak az emberek étterembe, mint korábban, miközben megnövekedett a házhozszállítások száma.

A világjárvány megváltoztatta a szokásainkat is. Sokaknál a kényszerű otthonlétet felváltotta az önkéntes otthonlét, kevesebbet mozdulnak ki, mint ahogy azt a covid éra előtt tették. Egyszerűen kiszervezték az éttermeket, bárokat az életükből és új, inkább otthoni rituálékat tettek be a helyükre. A valódi társas kapcsolatok és a mentális egészség érdekében fontos lenne visszaszokni ahhoz, hogy igenis jó élmény eljárni otthonról, közösségben lenni és hagyni, hogy mások gondoskodjanak rólunk

- mondta Bánhalmi Kata a cég másik társalapítója.

Nem megy a matek a vezetőknek

Sok válaszadó panaszkodottl az alapvető vállalkozói kompetenciák és pénzügyi háttérismeretek hiányára is a vezetők és tulajdonosok részéről. Gyakran okoznak gondokat a szervezetfejlesztési hiányosságaik, a kommunikációs felkészületlenségük, valamint a megalapozatlan gazdasági és egyéb üzleti döntéseik is. Márpedig így különösen nehéz lehet a csapatuk motiválása.

Ne hagyd ki!