Emellett úgy tűnik, hogy a turisták is nagyon szeretik a magyar fővárost
Fotó: Shutterstock

Vonzó lehet Budapest az árai miatt a külföldi cégvezetőknek

Idén is elkészült az az elsősorban nemzetközi nagyvállalatok vezetőinek szóló lista, amely a világ nagyvárosait rangsorolja a megélhetési költségek szerint. Ez alapján Budapesttől csak egyetlen helyszín lehet olcsóbb az Európai Unióban. Emellett úgy tűnik, hogy a turisták is nagyon szeretik a magyar fővárost


A második legolcsóbb nagyváros lehet az Unióban Budapest

Idén is elkészítette az Economist Intelligence Unit azt a listáját, melyen a világ nagyvárosait rangsorolja a megélhetési költségek szerint. A G7 megjegyzi, hogy a kutatás a nemzetközi nagyvállalatok vezetőinek készül, és segít az új helyszínre küldött alkalmazottak bérének a hozzáigazításában a helyi viszonyokhoz.

A felmérésben 200 termék és szolgáltatás árát veszik alapul, majd azok értékét váltják át dollárra. Azt összehasonlítják New York árszintjével. Az amerikai város megélhetési költsége száznak számít. Budapest értéke 44, tehát dollárban számolva a magyar fővárosban 56 százalékkal olcsóbb az USA metropoliszánál.

A listára jelentős hatással lehetnek az adott év árfolyamváltozásai. 2022-ben jellemzően erősödött a dollár számos valutához, például az euróhoz és a forinthoz képest. Tavaly a megélhetési költségek kisebbnek tűnhettek Magyarországon, illetve az eurózónában dollárban számolva, mint a helyi fizetőeszközben mérve. Az árfolyamváltozás mérsékelhette vagy eltűntethette az infláció hatásainak egy részét.

Európában Bukarest (42-es érték) olcsóbb a magyar fővárosnál, illetve a részben európai, részben ázsiai Isztambul (40). Azonban az Economist az európai mezőnybe helyezte a kazah Almatit (34) és az üzbég Taskentet (31), bár ezek földrajzilag Ázsiához tartoznak. Egyébként Üzbegisztán fővárosnál világszinten csak Tunisz (30), Teherán (23), Tripoli (22) és Damaszkusz (11) olcsóbb a felmérésben szereplő helyszínek közül.

Viszont egy fontos nemzetközi turisztikai listát vezet Budapest

A Radical Storage pedig arra volt kíváncsi, hogy a világ népszerű turistacélpontjait milyen jelzőkkel illettél az odalátogatók a mérvadó turisztikai oldalon, a TripAdvisoron. 826 ezer értékelést elemeztek az oldalról, amelyek 100 városhoz voltak köthetők. Elsősorban a negatív kifejezésekre és szavakra fókuszáltak a kommentekben. Úgy értelmezték, hogy amely városnál a legnagyobb a kedvezőtlen vélemények aránya, az a helyszín túlértékelt, és ahol a legkevesebb rossz visszajelzést találtak, az egy alulértékelt úti cél.

A túlértékeltek 2021-es listáját Párizs vezette, azonban 2022-ben nem volt ott a tíz legtöbb rossz értékelést kapott város között. A helyét az Egyesült Államokból vette át Orlando, ahol például a Walt Disney World is találhatóm. A kommentelők 19,52 százaléka húzta le a várost. Azonban az első tízben főleg ázsiai helyszínek szerepelnek, igaz a hatodik helyezett a dél-afrikai Johannesburg.

A pozitív lista élén Budapest végzett 2022-ben. A kedvező kommentek aránya 96,17 százalék volt a magyar fővárossal kapcsolatban. Második helyen Belgium fővárosa, Brüsszel áll (96,04 százalék), valamint a svájci Zürich (96,02 százalék) lett a harmadik. Ázsiai és afrikai helyszínek nem szerepelnek a TOP10-ben.

Ne hagyd ki!