A vasárnapi választások számokban

Vasárnap két voksolást rendeztek Magyarországon. A szavazásra jogosultak az önkormányzatok összetételéről és az Európai Parlament magyar képviselőiről döntöttek. Mutatjuk a legfontosabb számokat, előzetes eredményeket.


A részvételi adatok szerint a választók 57,90 százaléka adta le szavazatát az idei önkormányzati és európai parlamenti választásokon. Vas megyében szavaztak a legtöbben (63,4%) és Bács-Kiskun megyében (54,10%) a legkevesebben, míg Budapesten az országos átlagnál valamivel élénkebb, 60,49 százalékos volt a választói aktivitás.

Az EP-választás eredménye alapján szerint négy párt, illetve pártszövetség küldhet képviselőket az Európai Parlamentbe:

  • A Fidesz-KDNP 11-et,
  • A Tisza 7-et,
  • A DK-MSZP-Párbeszéd-Zöldek 2-őt,
  • A Mi Hazánk 1-et.
  • A vármegyei közgyűlések mindegyikében a Fidesz-KDNP szerezte meg az első helyet.
  • A megyei jogú városok közül az ellenzék fordítani tudott és nyert Szolnokon, Nagykanizsán és Győrben.
  • A Fidesz négy megyei jogú várost tudott visszaszerezni az ellenzéktől: Baja, Salgótarján, Eger és Miskolc.

A főpolgármester-választás olyan szorosan alakult, hogy a szavazatokat újraszámolják, ezért csúszik a hivatalos eredmény kihirdetése. Az előzetes eredmények szerint:

Karácsony Gergely 47,53 százalékkal 371 465 voksot kapott.

Vitézy Dávid 47,49 százalékkal 371 141 szavazatot szerzett.

A Fővárosi Közgyűlésben

  • A 30,3 százalékos eredményt elérő Fidesz-KDNP 10,
  • Az ugyancsak 30,3 százalékos eredményt elérő Tisza szintén 10,
  • A 21,2 százalékos eredményt elérő DK-MSZP-Párbeszéd-Zöldek 7,
  • A 9,1 százalékos eredményt elérő Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3
  • A szintén 9,1 százalékos eredményt elérő Vitézy Dáviddal Budapestért-LMP – Zöldek ugyancsak 3 helyet szerzett.

A fővárosi kerületek polgármesterei


Ne hagyd ki!