A Mercer amerikai vagyonkezelő évről évre közzéteszi a listáját, amelyben az ott dolgozó külföldiek megélhetési költségei szerint rangsorolja a világ nagyvárosait. A járvány komoly változásokat hozott az elmúlt egy évben.


A cég nagyjából 200 tételt, köztük a lakhatás, a közlekedés, a szabadidő eltöltése, az étkezés költségeit vizsgálja a lista összeállításakor. Tavaly még Hongkong állt az élen, most azonban visszacsúszott a második helyre. Az elsőséget az egykori szovjet tagköztársaság, Türkmenisztán fővárosa, Asgabat szerezte meg. A Mercer elemzői a helycserét egyebek között a 11 százalékos türkmén inflációval magyarázták, ami azért okoz gondot az ott élő külföldieknek, mert az országban a helyi fizetőeszköz a meghatározó a számlák kiegyenlítésekor. A város egyébként azzal került be 8 éve a Guinness Rekordok Könyvébe, hogy ott található a legtöbb fehér márvánnyal borított épület.

Járványhatás

A koronavírus felborította a mindennapi életet, ami megnehezítette az idei lista összeállítását, hiszen a korlátozások eltérőek voltak az egyes országokban. Ez pedig jelentősen befolyásolta a munkavégzéssel, fogyasztással járó kiadások alakulását. A legnagyobbat Bejrút ugrott előre. Libanon fővárosa egy évvel korábban még a 45. helyen állt, innen lépett föl a harmadikra. A negyedik Tokió. A nyári olimpiai játékok házigazdáját a legdrágább európai város, a svájci Zürich követi. Budapest is feljebb lépett, a 170.-ről a 162. pozícióba. A listát a kirgiz főváros, Biskek zárja (209. hely)

A világ legdrágább városai 2021-ben

1. Asgabat (Türkmenisztán)

2. Hongkong (Kína)

3. Bejrút (Libanon)

4. Tokió (Japán)

5. Zürich (Svájc)

6. Sanghaj (Kína)

7. Szingapúr (Szingapúr)

8. Genf (Svájc)

9. Peking (Kína)

10. Bern (Svájc)


The Conversation

Friss

Fotó:123RF

Europa feltérképezése új fejezetet nyit az űrkutatásban

Az élet nyomait kutathatja Elon Musk cége a Jupiter egyik holdján.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Megfélemlítéssel, mentális kínzással vádolják az eBay vezetőit

Egy Massachusetts-i pár beperelte az eBay-t és a Progressive F.O.R.C.E. Concepts vállalatot. Elképesztő dolgok derültek ki az beadványukból.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Egy villanyszerelő új házba költözött, ahol aranybányát talált

A Cambridgeshire-i vállalkozó kettő, bontatlan csomagolású, tökéletes állapotú, limitált kiadású Pokémon kártyagyűjteményt talált a házban, ahova éppen beköltözött. A gyűjteményeket árverésre bocsájtotta, amelyek végül 19 ezer fontért, azaz nagyjából 8 millió forintért találtak új gazdára.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!