Marketing Summit
Fotó: Lounge Group

Biztonságra vágynak az amerikai választók

Az amerikai választók viselkedését erősen befolyásolják az érzelmek. Tavaly még a járványtól való félelem és az erős indulatok jellemezték a tengerentúli polgárokat, idén azonban a szorongás és bizalomvesztés váltotta fel ezeket az érzéseket – derül ki a Cygnal politikai közvélemény- és piackutató vállalat 2020-ban a választások után, majd 2021-ben a pandémiát követő időszakban elvégzett széleskörű kutatásából. Az amerikai kutatócég vezető elemzője, Brent Buchanan a napokban Budapesten tart előadást a Lounge Group jóvoltából, hogy a Marketing Summit Hungary-n beszéljen az érzelmek és a kommunikáció szerepéről.


Demográfiai csoportoktól függetlenül tapintható a pesszimizmus az Egyesült Államokban: tavaly a harag (31,6 százalék), a félelem (27,1 százalék) és a szomorúság (12,3 százalék) volt leginkább jellemző az amerikai társadalomra – derül ki az amerikai Cygnal közvéleménykutató tavalyi és idei kutatásának összehasonlításából. A napokban Budapesten előadó Brent Buchanan vezette tengerentúli elemzőcég, kutatásaiban az amerikai választópolgárok érzelmi állapotát vizsgálta.

Az idei adatok a tavalyihoz hasonló tendenciákra utalnak, azonban most a választók legfőbb aggályai az országuk gazdasági stabilitása (46 százalék), családjuk egészsége (43 százalék) és biztonsága (37 százalék), illetve a pandémia előtti élet újra megteremtése (24 százalék), a gazdaság felélesztése (18 százalék), valamint a közbiztonság helyreállítása (13 százalék). A kutatás eredménye szerint a választók az elmúlt időszak élményei után leginkább a biztonságot várják a jövőtől.

A Cygnal különleges kutatási módszerének alapja, hogy az attitűdelemzés segítségével értse meg, majd érzelmi kommunikáció révén szólítsa meg a politikailag aktív polgárokat. Brent Buchanan a Lounge Group kommunikációs ügynökség meghívására érkezik Budapestre szeptember 16-án. A Marketing Summit Hungary-n egy exkluzív előadás keretében beszél cége különleges kutatási módszertanáról. A Summit Play-en, a konferencia online platformján egy rövid videóban köszönti a konferencia résztvevőit és előadóit, illetve az előadása utólagosan is megnézhető lesz ugyanitt.

Brent Buchanan

Fotó:Lounge Group

Háttérinformáció

A Cygnal vállalat több, mint 1 500 politikai, közügyekkel foglalkozó, illetve üzleti kampány lebonyolításában vett már részt. Megbízásai közé tartozott a közvélemény-kutatási tevékenység végzése Donald J. Trump, az Egyesült Államok volt elnöke számára, így mély ismeretekre tett szert a választó állampolgárok motivációjával, érzelmi állapotával kapcsolatban.

Az idei Marketing Summit Hungary a koronavírus-járvány utáni időszak üzleti és marketingszakmai lehetőségeit helyezi a fókuszba. Az előadások, beszélgetések, illetve az új online platform – Summit Play – célja, hogy a résztvevőket támogassa a következő időszak kihívásaira való felkészülésben. A Summit Play felületet a Magyar Marketing Szövetség és az egyik legnagyobb hazai kommunikációs ügynökség, a Lounge Group hozta létre. Itt számos exkluzív szakmai tartalmat érhetnek majd el az érdeklődők, ezeket kizárólag a Summit Play felületén publikálják. A konferencia előadásai mellett kerekasztal-beszélgetések, előadói interjúk és exkluzív backstage pillanatok is megjelennek majd


Ne hagyd ki!