Hódít az online marketing

A Multicore Kft. értékesítési vezetőjével, Bellányi Ádámmal beszélgettünk.


Az utóbbi években, a világháló megállíthatatlan térhódításának köszönhetően, a vállalatok értékesítési tevékenysége egyre inkább átkerült az online térbe. A változásokkal való lépéstartás az üzleti sikerek előfeltételévé vált.

Ezt felismerte a Multicore Kft. is, a hazai benzinkúttechnikai piac egyik meghatározó szereplője. Ők a hangsúlyos online jelenlét előtt főként személyes megkeresések, illetve ajánlások útján szerezték ügyfeleiket. Az ügyfélkörük jelentős bővítéséhez azonban lépniük kellett. Ezt immár hat évvel ezelőtt megtették. Ugyanis ekkor a Clientfactory teljes körű online marketing szolgáltatása mellett tették le a voksukat.

Ádámmal a kezdetekről, a töretlen együttműködésünkről, a jövőbeni tervekről beszélgettünk.

Hogyan fogalmazódott meg bennetek, hogy egy marketing ügynökség segítségét kell kérnetek?

Mi a marketing online szegmenséhez nem értünk. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy olyan céget bízunk meg, amely konkrétan ezzel foglalkozik. Az online tér segítségével azokat a partnereket akartuk „behalászni" a netről, akikhez személyesen nem tudtunk elérni.

Hogyan jött a képbe a Clientfactory?

Marozsák Szabolccsal, a Clientfactory ügyvezető igazgatójával egy konferencián ismerkedtem meg. Ott mesélt nekem a cégről, az online marketing tevékenységetekről. De ez már olyan régen volt, hogy konkrétan nem is emlékszem, mi volt az első benyomásom. De valószínűleg pozitív volt, hiszen azóta megszakítás nélkül együtt dolgozunk.

Korábban dolgoztatok együtt más marketing ügynökséggel is?

Előttetek egy keresőoptimalizáló céggel működtünk együtt, de azt nem nevezném marketing tevékenységnek. A Clientfactory ehhez képest nagy előrelépés volt, ugyanis nálatok az online marketing teljes skálája elérhető, ide értve a SEO-t is.

Milyen elképzelésekkel, elvárásokkal vágtatok bele a közös munkába?

Azt szerettük volna elérni, hogy mindenki megtaláljon minket, aki kútoszlopot, tankolóautomatát, tartályszintmérőt, vagy bármilyen benzinkút-technikai terméket keres.

Hová jutott a projekt a kezdeti elképzelésekhez képest?

Azt mondhatom, hogy teljesültek az elvárásaink. Az online marketing hatása jól látszik a megrendelésekből, hiszen ahhoz képest, ami korábban jellemző volt, rengeteg megkeresés érkezik.

Marketingesek munk\u00e1ban

Fotó: CF

Megközelítőleg hány százalékkal növekedett a megkeresések száma?

Ilyen kimutatásunk nincs. De ha abból indulok ki, hogy szinte minden nap legalább egy potenciális ügyfél felveszi velünk a kapcsolatot, akkor biztos, hogy jelentős növekedést értünk el.

A korábbi üzletpolitikánk az volt, hogy mi próbáltuk megtalálni az ügyfeleket. Személyes megkeresés és ajánlás útján kerültünk kapcsolatba a partnerekkel. Ma már azonban több, de minimum a megkeresések fele az online marketingből érkezik. Így jóval több ajánlatot tudunk kiküldeni, amiből értelemszerűen nagyobb számú a megvalósult projekt is.

Mit tartasz a legjelentősebb eredménynek?

Az online marketing több megkeresést, több ügyfelet, több bevételt hozott nekünk. Nagyot ugrott a versenyképességünk is, hiszen jóval több helyen vagyunk jelen a piacon, mint korábban.

Hogyan látod a jövőbeni együttműködést a cégünkkel, milyen célokat tűzöl ki?

Folytatni szeretnénk az eddigi együttműködést, illetve azon vagyunk, hogy szélesítsük a tevékenységi körünket. Van egy új termékünk, ami jelen pillanatban még a kezdeti fejlesztési fázisban van. Bízunk benne, hogy a Clientfactory-val ezzel a termékkel is nagy sikereket tudunk elérni, és új ügyfeleket tudunk szerezni, akár külföldön is.

Ajánlanád más cégeknek is a Clientfactory szolgáltatását?

Ajánlanám, persze. Az elmúlt hat évben bármi igényünk is merült fel, nem volt olyan, ami ne valósult volna meg, vagy legalább ne lett volna rá javaslat. A Clientfactory-val nincsenek lehetetlenek.


Ne hagyd ki!