Helikopter-baleset

Csehország leggazdagabb embere, Petr Kellner síelni készült Alaszkában, de gépe egyelőre tisztázatlan körülmények között lezuhant. Az üzletember magyar érdekeltségei közé tartozott a Telenor.


A balesetben öt ember halt meg, közük van a helikopter pilótája, az egyetlen túlélő állapota súlyos, de stabil. Amerikai lapértesülések szerint baleset történhetett, az okokat és a körülményeket még vizsgálják.

Kellner vagyonát a Forbes 17,5 milliárd dollárra becsülte, ezzel Csehország leggazdagabb embere volt. A vállalkozónak magyar érdekeltségei is voltak: 2018-ban ő vette meg a Telenor Magyarországot, amelynek az általa alapított PPF Csoport jelenleg a 75 százalékos tulajdonosa.

Ki volt Petr Kellner?

Petr Kellner 1964-ben született, a prágai közgazdaság-tudományi egyetemen 1986-ban szerzett diplomát. Ezt követően egy irodai termékeket forgalmazó cégnél kezdett dolgozni, a rendszerváltás idején pedig korábbi kollégájával, Milan Vinklerrel és a Sklo Union teplicei üveggyárral egy befektetési társaságot alapítva szálltak be a csehországi kuponos privatizációba. Ez volt az 1991 szeptemberében Teplicében alapított PPF, amelynek neve Első Privatizációs Alapot jelent, és amelyet öt évvel később alakítottak a máig működő, már Hollandiában bejegyzett holdingcéggé

, idézi föl az indulást a hvg.hu portréja, amelyet ITT találsz.


Ne hagyd ki!