A kötelező biztosítás csak a második leggyakoribb a listán
Fotó: Shutterstock

Meglepő, de nem a kötelezőből van a legtöbb biztosítás

A megkérdezettek 86 százalékának van valamilyen biztosítása, és egyre többen kötnek hitelfedezeti biztosítást a nem várt élethelyzetekre - derült ki az MBH Bank legfrissebb, reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság biztosítási szokásait vizsgálta.


A kutatási összefoglaló szerint az ügyfelek 71 százalékánál a biztosítás díja az elsődleges szempont, de egyre jelentősebb azok aránya, akik a szerződésbe foglalt szolgáltatások (36 százalék) vagy a megbízhatóság (31 százalék) alapján választanak biztosítást.

A kutatás eredménye szerint a válaszadók 82 százaléka lakásbiztosítást kötött. Ezt követi a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 68 százalékkal, majd a baleset- és az életbiztosítás 48-48 százalékkal. Utóbbin belül a nyugdíjbiztosítás is hangsúlyos, ami mutatja, hogy a nyugdíjas évekre vonatkozó öngondoskodásnak is egyre nagyobb szerepe van.

A lakásbiztosításoknál jellemző probléma, hogy a biztosítással rendelkezők 45 százaléka nem frissíti évről évre az ingatlan értékét, így alulbiztosítottá válhat az ingatlan.


  • Utasbiztosítást a válaszadók fele kötött, jellemzően a tengerparti utazások alkalmával, legfőképp egészségügyi kockázatokra.
  • A hitelfedezeti biztosításokat a megkérdezettek 40-45 százaléka ismeri, ami az MBH szerint rendkívül fontos, mert minél hosszabb egy adott hitel futamideje, annál valószínűbb, hogy a törlesztés során nem várt esemény - betegség, baleset vagy akár tartós munkanélküliség - következik be.
  • A megkérdezettek több mint fele tisztában van azzal, hogy biztosításokat a bankjukon keresztül is lehet kötni. Az online ügyintézés lehetőségét csak 26 százalék jelölte meg fontosként.

Ahogy nő az internetes vásárlások aránya, illetve az online felületen vásárolt cikkek értéke, úgy egyre nagyobb az online piactereken is a biztonságos vásárlás iránti igény. Ezt az igényt szolgálja ki az internetes térben elkövetett csalások esetére köthető biztosítás, amiről a válaszadók 72 százaléka még nem hallott, pedig rendkívül hasznos eszköz a visszaélések megakadályozására - hívta fel a figyelmet az MBH.


Ne hagyd ki!