14 pontban minden az új budapesti bérletrendszerről
Fotó: Shutterstock

14 pontban minden tudnivaló az új budapesti bérletrendszerről Frissítve!

Március 1-jén, pénteken új időszámítás kezdődik a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedésben. A BKK összefoglalta a tudnivalókat, amiket pontokba rendeztünk.


1.A teljes árú budapesti havibérlet ára 10 év után újra csökken: 8950 forint lesz.

2.Az árcsökkenés érinti a félhavi, a negyedéves és az éves Budapest-bérleteket is, amelyek március 1-jétől 6300 helyett 5950, 28 500 helyett 26 850 és 103 000 helyett 99 950 forintba kerülnek.

3.A Budapest-bérlet változatlanul érvényes lesz a főváros egész területén a BKK járatai mellett a Volánbusz (kék) környéki és (sárga) regionális autóbuszain, a MÁV-HÉV járatain, valamint minden MÁV-START-vasútjáraton Budapesten belüli utazás esetén a 2. kocsiosztályon.

4.A BKK-járatokon elfogadják a Pest megyére váltott havi vármegyebérletet, valamint a havi országbérletet is.

5.A BKK 24 és 72 órás napijegyei Budapest közigazgatási határán belül a BKK járatai mellett érvényesek a Volánbusz (kék) környéki és (sárga) regionális buszjáratain, a MÁV-HÉV járatain, valamint minden MÁV-START-vasútjáraton Budapesten belüli utazás esetén a 2. kocsiosztályon.

6.A BKK vonaljegye és időalapú jegyei érvényesek a BKK-járatokon, valamint Budapest közigazgatási határán belül a Volánbusz (kék) környéki buszjáratain és a MÁV-HÉV járatain.

7.A Pest vármegye24 és a Magyarország24 napijegyeket Budapest közigazgatási határán belül a Volánbusz (kék) környéki és (sárga) regionális járatain, a MÁV-HÉV járatain és minden MÁV-START-vasútjáraton Budapesten belüli utazás esetén a 2. kocsiosztályon fogadják el.

8. Március 1-jétől megszűnnek a BKK által értékesített környéki jegyek és bérletek, a meglévő bérletek lejárta után Pest vármegye- vagy országbérlettel lehet utazni.

9. Az egyszerű és környezetbarát jegyvásárlás érdekében február 28-ától, szerdától valamennyi bérlettípus megvásárolható a BudapestGO alkalmazásban, és továbbra is elérhető az egyéb értékesítési csatornákon: ügyfélközpontokban, jegypénztárakban, valamint jegy- és bérletautomatákból.

10. A március 1-jétől életbe lépő változások a BKK jegy- és bérletautomata-hálózatán elérhető termékkínálatot is érintik, ezért február 29-én, csütörtökön 23:45-től várhatóan fél óráig a technikai átállás miatt az összes automata üzemen kívül lesz. A frissítés után zavartalanul lehet a készülékekből jegyet vagy bérletet vásárolni.

11. A BKK időarányosan kompenzálja azokat, akik már megvették az éves, a szemeszter- vagy a negyedéves bérletüket. A teljes árú Budapest-bérletet vásárló magánszemélyek éves bérlet esetén a vásárlás és érvényesség időpontjától függően 1000, 2000 vagy 3000 forint értékben jogosultak BKK-utalványra, negyedéves bérlet vásárlása esetén 1000 forintos BKK-utalványt vehetnek át.

12. A kedvezményes árú Budapest-bérletet vásárló tanulók éves bérlet esetén a vásárlás és érvényesség időpontjától függően 3000 és 25 000 forint közötti BKK-utalványt, szemeszterbérlet vásárlása esetén 12 000 forintos BKK-utalványt, negyedéves bérlet vásárlása esetén a vásárlás időpontjától függően 2000, 3000 vagy 5000 forintos BKK-utalványt vehetnek át.

13. A kedvezményes árú Budapest-bérletet vásárló nyugdíjasok éves bérlet esetén a vásárlás időpontjától függően 2000 és 23 000 forint közötti értékben, negyedéves bérlet esetén a vásárlás időpontjától függően 1000, 3000 vagy 5000 forint értékben jogosultak BKK-utalványra.

14. A BKK-utalvány a BKK Ügyfélközpontjaiban vehető át 2024. március 1-jétől március 31-éig az érvényes bérlet vagy a digitális bérleten lévő tranzakcióazonosító és az adóazonosító jel (adóigazolvány vagy az adóazonosító jelről a NAV által kiállított igazolás) bemutatásával. Az utalvány egy éven át használható fel bármilyen BKK-termék, illetve Pest vármegye- és országbérlet megvásárlására

Frissítés

Az új tarifarendszerrel összefüggő árcsökkenés miatt időarányosan kompenzálják azokat a magánszemélyeket, akik már előre megváltották az éves, a szemeszter- vagy a negyedéves bérletüket, a kompenzációs utalványok március végéig vehetők át - közölte március 1-jén a Budapesti Közlekedési Központ.

BKK-utalványra jogosultak a teljes árú Budapest-bérletet vásárló magánszemélyek, továbbá a kedvezményes árú Budapest-bérletet vásárló tanulók és nyugdíjasok. Az utalvány a BKK ügyfélközpontjaiban vehető át március 31-éig az érvényes bérlet vagy a tranzakcióazonosító és az adóazonosító jel (adóigazolvány vagy az adóazonosító jelről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiállított igazolás) bemutatásával. Az utalvány egy éven át használható fel bármilyen BKK-termék, illetve Pest vármegye- és országbérlet vásárlására.

A tájékoztatás szerint a BKK kibővíti a kompenzáció mértékét azoknál a magánszemélyeknél - felnőtteknél és tanulóknál -, akik március 1-jén érvényes éves vagy szemeszterbérlettel rendelkeznek, és az agglomerációból ingáznak Budapestre, vagy Budapestről az agglomerációba.


A feltételeknek megfelelő éves bérlettel rendelkező felnőttek a bérletük lejártáig hátralévő időnek megfelelően havonta számított 8500 forint értékű BKK-utalványt vehetnek át. Hozzátették: ha valakinek például még hat hónapig érvényes a bérlete, 6-szor 8500, azaz 51 000 forint utalványra jogosult, amelyből a BKK saját jegyei, bérletei mellett Pest vármegye- vagy országbérleteket is vásárolhat a BKK értékesítési csatornáin keresztül. Az éves bérlettel rendelkező tanulók ugyanilyen számítás alapján havi 3000 forintos, a szemeszterbérletesek pedig 15 000 forintos kompenzációra jogosultak - tudatta a BKK.

Ne hagyd ki!