A tervek szerint jövőre már lehet ejtőzni a Rác fürdőben
Fotó: Shutterstock

A kulcsot megkapták, de mikor lehet végre ejtőzni a Rác fürdőben?

Az ingatlanok szeptember elsejével kerültek (vissza) a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tulajdonába, a létesítmény a felújítást követően várhatóan jövőre nyitja meg kapuit.


Áram már lesz...

A műszaki állapotfelmérés megkezdődött, a jövő héttől ideiglenes áramellátás is lesz az épületben, amely felgyorsíthatja a munkát. Mint a Népszava megtudta, az első felmérések igazolták az ellenzéki városvezetés és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) sejtéseit: sajnos mind a fürdő, mind a szálló épülete nagyon rossz állapotban van, a több mint 10 évig gazdátlanul álló épületek súlyos károkat szenvedtek.

Nem lesz olcsó mulatság

A BGYH a fürdő és a hotel teljes műszaki állapotfelmérésének eredménye alapján tesz javaslatot a tulajdonos fővárosi önkormányzatnak a felújítás tervezett ütemére, költségvetésére, finanszírozására, beleértve a szálloda jövőbeni sorsát is. A felújítás a korábbi becslések szerint legkevesebb 2,5 milliárd forint és nyolc hónap lehet. Most úgy készülnek, hogy a Rác fürdő 2022 novemberében megnyitja kapuit.

Zaklatott múlt

Hosszas politikai és jogi huzavona, pereskedés után a BGYH az idén májusban megtartott árverésen szerezte meg az ingatlanokat. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes akkor arról biztosított mindenkit, hogy a főváros feltett szándéka a patinás török köri fürdő felújítása és mielőbbi megnyitása a budapesti közönség előtt. Bár sem akkor, sem most nem látszik, miből is lesz rá pénze. A liciten való részvételhez szükséges összeget még Tarlós István főpolgármestersége idején biztosította a főváros. Ezt a döntés a Karácsony Gergely vezette közgyűlés is megerősítette, így az önkormányzati cég 7,4 milliárd forint erejéig szállhatott be a licitbe. Végül ennyire nem volt szükség, mivel egyetlen részvevőként 5,088 milliárdos kikiáltási áron vették vissza fürdőt és a szállodát, amire azonban rárakódott a felszámolás költsége.

A maradék azonban aligha lesz elég a felújításra. A városvezetés abban bízik, hogy a most indult új uniós ciklusban támogatást kaphatnak rá. Egyelőre nem döntöttek a létesítmények későbbi üzemeltetési modelljéről, de az bizonyos, hogy a fürdőt a BGYH viszi tovább. A szállodára azonban várhatóan piaci szereplőt keresnek.


Ne hagyd ki!