Késelés volt egy eldurvult céges bulin
Fotó: Shutterstock

Azt hazudta, elesett, pedig megkéselték a céges bulin

A Fejér megyei rendőrök egy 29 éves csákvári lakost gyanúsítanak azzal, hogy hátba szúrta ismerősét.


Egészségügyi intézményből érkezett bejelentés a rendőrségre 2022. december 21-én este arról, hogy oda a mentőszolgálat munkatársai beszállítottak egy férfit, aki úgy nyilatkozott, hogy hanyatt esett és megsérült, a kezelőorvos azonban megállapította, hogy a férfit bántalmazás érte. A hátán két szúrt sebet talált, melyek életveszélyes sérülések.

A rendőrök forró nyomon elindulva, a beszerzett adatok és bizonyítékok alapján néhány órán belül elfogták a feltételezett támadót, egy 29 éves csákvári férfit, akit őrizetbe vétele mellett életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak.


A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy Csákváron tartott céges rendezvényen előzetes szóváltást és dulakodást követően késsel többször megszúrta a 48 éves sértettet, akinek egy bordája eltörött és a tüdeje megsérült. Hozzá a helyszínen lévők mentőt hívtak, akik a sérültet kórházba szállították. A támadó a bűncselekmény helyszínéről elmenekült, a nyomozók azonban barátjának ingatlanánál elfogták.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vették a gyanúsítottat. (Forrás: police.hu)


Korábban írtunk arról, hogy nagy az idény a céges partikra, azonban úgy tűnik, hogy tartalmilag változnak a karácsonyi bulik. Már nem az adrenalinképző programokra és az aktivitásra van igény, hanem a munkatársak könnyedebb kikapcsolódására: a társasági kapcsolatok építésére, közös beszélgetésekre, közös alkotásra.


Ne hagyd ki!